Ismerkedés a cserkészélettel

Nemzeti ünnepünk délutánján a cserkészek várták a Margit szigetre mindazokat, akik kíváncsiak voltak ennek a - Magyarországon épp idén százéves - ifjúsági szervezetnek az életére. Szerencsére sokan látogattak ki az alkalmi tábor területére. Nekik rengeteg érdekes és izgalmas programot kínáltak a szervezők...

A nagy sikerrel lezajlott rendezvényről Tarjáni Zoltán számolt be a médiának:

Száz éve a magyar ifjúság szolgálatában

A cím adta az apropót arra, hogy népszerűsítsük a cserkészetet városunk lakói számára, hiszen Magyarországon 1912 óta működik ez az ifjúsági szervezet. Jászberényben, 1998-ban alakult újjá csapatunk, és azóta töretlenül működik, és fejlődik. Sokan panaszkodnak, hogy nem ismerik csapatunkat, de most alkalom nyílt arra, hogy bepillantást nyerjenek munkánkba.

Nemzeti ünnepünk megemlékezésén szokásos módon felvonultunk, a különlegességet mégis a délután tartogatta. Délután 2 órakor indult egy nagyszabású program, zászlófelvonással, majd a város iskolásainak szóló akadályversennyel. Az akadályverseny állomásai között szerepelt sátorállítás, zászlóval jeladás, tűzrakás, akadálypálya és egyéb ügyességek. A szoros megmérkőzést egy közös számháború zárta, ahol több mint 100-an játszhattunk együtt.

Fotó: Bíró János - Jász NaplóFotó: Bíró János - Jász NaplóAz akadályversennyel párhuzamosan szerettük volna, ha minden szigetre érkező ember talál magának elfoglaltságot. Volt lehetőség íjászkodni, rekeszt mászni, illetve a huszárok életében beletekinteni a bandérium tagjainak segítségével. Mindeközben a ráérő nézelődők betekinthettek egy kis altábori életbe, valamint kisebb kiállítás képei videói között kereshették az ismerős arcokat.

A cserkészszülőknek hirdettünk egy süteménysütő versenyt, ahová 30 sütemény érkezett melyet kiscserkészekből álló bizottság bírált el. Időközben a kisebb gyerekeknek volt lehetőség egy játékra, még a szülők, barátok elbeszélgettek egymással a mászóka mellett ahol a család legcsöppebb tagjai is élvezettel bujkáltak.

Ahogy hűlt a levegő, egyre sötétebb lett, és elérkeztek az eredményhirdetések, ahol megtudhattuk, hogy még a legügyesebb iskola a Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskolája volt, addig a legfinomabbnak vélt sütemény készítője Taczman Gabi lett. Ekkorra már megéhezett gyerek, felnőtt egyaránt, így nem csoda hogy a 150 főre készülő paprikás krumpliból és a 30 tálca süteményből éppen csak hírnök maradt. A nap kiteljesedéseként a tábortűz alkalmával két „öreg” tréfálkozott, melyet énekek és játékok is követtek. Természetesen a zászlólevonás sem maradhatott el, ahol bár megfogyatkozva, de sokan kitartottak. Majd, ahogy felépült egy délután alatt a kis tábor úgy éjfélre már nyoma sem maradt eme rendezvénynek.

Fotó: Bíró János - Jász NaplóFotó: Bíró János - Jász Napló

Sokan közreműködtek a programunk lebonyolításában, de külön kiemelném a Jászkerület Nonprofit kft, íjászok, huszárok közreműködését. Reméljük sok emberben felkeltettük az érdeklődést a cserkészet iránt, és ezentúl nem csodabogárként tekintenek cserkészeinkre.

Tarjáni Zoltán