Bakancslista… Ismerős tájakon

Fotó: Szalai GyörgyFotó: Szalai GyörgyAmikor meghalljuk a bakancslista kifejezést, szinte biztos, hogy valamelyik távoli exotikus táj jut többnyire eszünkbe. Miért is vennénk fel a listára egy könnyen elérhető helyet, hiszen a bakancslisták leginkább olyan helyszíneket tartalmaznak, amelyek egy részének a felkeresése egy életre szóló álom, mint sem realitás.

Ezért is volt furcsa, hogy a Déryné Rendezvényház sorozatában a korábbi, valóban több ezer kilométerre lévő országokat bemutató előadásokat követően egy olyan „kirándulásra” invitálta a hallgatóságot, amely legtávolabbi pontja is alig egy órányi kerékpározással elérhető Jászberényből.

A vendég - ha egyáltalán Faragó Laci bácsit illendő Berényben így nevezni - karnyújtásnyira lévő látnivalókat szedett szép csokorba. Az "uticél" a Zagyvamenti Természetvédelmi terület és a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet Hajta mocsárvidéke volt. Ezeken az oldalakon is több alkalommal feltűntek városunk környékét bemutató anyagok, vagy éppen ezekről szóló kiállítás ajánlója, talán nem véletlen, hogy ismét egy ilyen programról szóló tudósítás került sorra. Szép számú érdeklődő várta az előadást, pedig alig akadt közöttük olyan, aki ne látta volna már Laci bácsi csodálatos fotóit, amelyeket ezen a területen készített. A szervezők pedig egy valóban hiánypótló kiadvánnyal várták az érkezőket, ugyanis mindenki megkapta azt a kis füzetecskét, ami nem csak gyönyörű képekkel illusztrált rövid bemutatását tartalmazta a két területnek, de egy jó használható térképet is. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen már-már ereklye számba megy a Tápió-Hajta vidék turista térképe.

Fotó: Szalai GyörgyFotó: Szalai György

Szóval egy rövid felvezető után Laci bácsi „kézen fogott” bennünket é szépen körbe vezetett először a Zagyva árterében, majd pedig a Hajta legérdekesebb területén. Ezúttal sajnos nem volt jelen társa Buschmann Ferenc, aki talán a legszakavatottabb ismerője a környéknek, de szinte egyetlen magyarázat sem telt el rá történő utalás nélkül. Észre sem vettük, hogy majd másfél óra telt el mire végére értünk a diabemutatónak, mert olyan jó volt rácsodálkozni arra a sok apróbb-nagyobb látnivalóra, ami körbe vesz bennünket.

Igen, felkerülhet egy ilyen közeli úticél is a bakancslistára, csak egy elhivatott kalauz és az ő remek fotói kellettek hozzá. Remek kedvcsináló volt a jövő hétvégi Hajta túrára. Már csak azt kívánjuk hogy az időjárás is fogadja kegyeibe azt a remek programot.