Kultúra

Ismét OptiKaland

A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria 2009 februárjától nyolc alkalomból álló múzeumpedagógia foglalkozássorozatot indított általános iskolás gyermekek számára.A foglalkozásokon született munkákból válogatott kiállítást a Múzeumi Világnapon, 2009. május 18-án, 16.30 órakor Szabó Zsóka, programvezető pedagógus mutatja be a közönségnek.

Viganó Vasárnap

Május 10-én, vasárnap délután 15 órától a Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gyermek néptánc együttesei népesítik be a Szabadtéri Színpadot, hogy egy évzáró előadás keretén belül bemutassák tudásukat a szülőknek, barátoknak, érdeklődőknek. >

Radnótira emlékeznek

A Jászberényi Városi Könyvtár zenés irodalmi műsorral várja az érdeklődőket május 12-én, kedden. A 18 órakor kezdődő rendezvényen a Suli Duó Együttes közreműködésével emlékeznek Radnóti Miklósra, a költő születésének 100. évfordulóján.

Sikeres heteket tudhat maga mögött a Jászság Népi Együttes

Nem kell félnie a Jászság Népi Együttes táncosainak, vezetőinek, hogy nem lesz, ki továbbvigye a magyar néptánc, népzene, népviselet hagyományait, valamint a Jászság Népi Együttes és ezzel Jászberény hírét. Az elmúlt egy hónapban bizonyítottak az utánpótlás csoportok. >

70 milliót nyertek

A Jászberényi Városi Könyvtár 70 millió forintot nyert egy pályázaton - tudtuk meg Nagy Nikolettől, az intézmény informatikával foglalkozó munkatársától - mely a könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztéseit hivatott elősegíteni. >

Rovásírók Szolnokon

A jászberényi rovásírók közül öten vettek részt, a múlt hétvégén, Szolnokon megrendezett területi válogatón. Itt kellett eldönteni, hogy kik nyerik el a jogot arra, hogy indulhassanak a X. Kárpát-medencei Rovásírásversenyen. >

Kalandozás pótszéken ülve

Lehet, hogy a pedagógusok biztatása játszott közre, az is megeshet, hogy a mai ifjúság genetikailag ily fogékony történelmünk iránt, mindenesetre - a visszatérő törzsközönség mellett megjelent sok középiskolásnak köszönhetően - még sosem töltötte meg ennyi érdeklődő a Jász Múzeum termét egy előadás kedvéért.

Képek a Galériában!Képek a Galériában! >

Könyvtári programok

Április 23-án, csütörtökön, 17 órára író-olvasó találkozóra várja az érdeklődőket a Városi Könyvtvár Jászberényben. Balogh Béla: Többszintű gyógyulás - a rák megoldható feladat című könyvét a szerző mutatja be. Belépődíj: 800 Ft. Jegyeket elővételben is lehet vásárolni a könyvtárban. >

Kalandozó magyarok

Április 22-én, szerdán, 17 órai kezdettel Dr. Fodor István régész, címzetes főigazgató tart előadást "A kalandozó magyarok Európában" címmel. A belépés díjtalan, a Jász Múzeum és a Jász Múzeumért Alapítvány minden érdeklődőt szeretettel vár!

Közös barangolás Lukács Sándorral

Képek a Galériában!Képek a Galériában!Neves vendéget nyert meg a Városi Könyvtár a Magyar Költészet Napjának tiszteletére, hiszen Lukács Sándor több évtizede sikeres színművész, s amit talán kevesebben tudnak, öt verseskötete is megjelent már. Műsora során ezekből válogatott, így a jászberényi közönség a szavalatok által a költő Lukács Sándort is megismerhette. >

Műemléki Világnap 2009.

Április 18-án, a Műemléki Világnapon az ország több mint 200 különleges műemléke, kiállítóhelye nyitja meg kapuit díjmentesen a látogatók előtt. Több helyen szakvezetéssel és külön programokkal is készülnek, az akcióhoz csatlakozó szálláshelyek pedig kedvezményeket kínálnak a vendégeknek. >

Ünnepi év - hétköznapi gondokkal

Eredetileg a közönségnek nemrég bemutatott Főtemplombeli kriptaleletekről akartam beszélgetni a Jász Múzeum igazgatójával, Hortiné dr. Bathó Edittel, de tervezetem, hogy többek közt felteszem majd neki azt a kérdést is: mi adott okot az utóbbi időben a legnagyobb örömre és a legnagyobb bánatra a múzeumban. Aztán ahogy belemelegedtünk a beszélgetésbe, tulajdonképpen kérdés nélkül is megkaptam a választ.
Így most már csak azt kell eldöntenem, a jóval vagy a rosszal kezdjem. Ec-pec… kezdjük a jóval. >

Tartalom átvétel