Micsoda hármas!

Már csak párat kell aludni és kezdetét veszi az idei Csángó Fesztivál, melynek rendezői most sem fukarkodnak a színvonalas programokkal. Augusztus 7-én egy nagyszabású Gálaműsor adja meg az alaphangot. Nagyszabású, mert bizony három olyan produkció kerül színpadra aznap este, melyek külön-külön is igencsak megállnák helyüket és telt házat vonzanának.

A Gálaműsor első részében a Jászság Népi Együttes – „Egy asszony…” című produkciója lesz majd látható.

Egy kis 30-as évek, egy kis szerelem, egy kis május, egy kis Budapest, egy asszony…
Tartalmát tekintve a darab középpontjában három lány szerelmi története jelenik meg. Időben átfogja a II. világháborút megelőző, a köztes és követő időszakot is egyben. A frontra vezényelt férfiak és otthon maradt kedveseik gyötrődését, szenvedését követhetjük nyomon, amelyben szerepet kap a hűtlenség, a vágyakozás, az igaz szerelem és az elvesztés életérzései. Karády Katalin dalainak feldolgozását hallhatjuk a jászberényi BaHorKa 3 hang előadásában.
Rendező koreográfus: Sas Roland
Zenei szerkesztő: Balogh Melinda
Szakmai munkatársak: Dudásné Mosóczi Lívia, Fundák Kristóf és Szűcs Gábor
Ének: BaHorKa 3 hang - Balogh Melinda, Horváth Sára és Kaszai Lili
Zene: Dulai Zoltán és zenekara
Közreműködik a Jászság Nép Együttes
Időtartam: 20 perc
Többet róluk: www.jne.hu és a www.bahorka.mlap.hu lapokon lehet olvasni.

Az est második részében Palya Bea és Szokolay „Dongó“ Balázs duó koncertjét hallhatjuk majd.

Az énekesnő 2007-ben az esélyegyenlőség, 2008-ban pedig a magyar kultúra nagykövete lett.
Magyar, cigány, bolgár és más népzenékkel, indiai zenével foglalkozik, emellett közreműködik világzene, jazz, énekelt vers műfajokban is. Bea lényegi része a változás: zenéjében továbbra is meghatározóak a tradicionális elemek, de a koncerteken, a saját szövegekben egyre inkább egy személyes, meglepő intimitású világ tárul elénk. A népzene üzenete számára az érzelmek kifejezése, hogy kikiáltsuk magunkból, mi van velünk. És hogy létezhet egy olyan, gyönyörű szavakból és dallamokból álló, egyszerre egyéni és közösségi rendszer, amit mindenki ért. Szerelem, szerelem átkozott gyötrelem”.
Többet róla: www.palyabea.hu olvashatnak az érdeklődők.

A gála harmadik része „Színes világ” címmel a külföldi együttesek gálaműsorát foglalja magába.

A világ minden tájáról jöttek és jönnek a Csángó Fesztiválra a saját hagyományukat bemutató külföldi együttesek. Olyan országok kapnak meghívást, ahol a kisebbségek tradicionális folklórja megtalálható és őrzik a rájuk jellemző autentikus jegyeket. Az idei évben breton, szlovén, görög és venezuelai csoportok mutatják be táncaikat, viseleteiket, zenéjüket.

A venezuelai csoport 1992-ben jött létre Puerto Ordazban, Bolivarban azzal a céllal, hogy népük szokásait és hagyományait átadhassák a fiatal generációnak. A csoport alapvető célja, hogy előmozdítsa a kulturális hagyományok megismerését a zene és a tánc által regionális, nemzeti- és nemzetközi szinten is.

A Görögországból érkező tánccsoport megpróbálja megőrizni azokat a hagyományokat, amit őseiktől örököltek a múltból, egy nehéz, de gyönyörű időből. Reményeik szerint sikerül ezt az örökséget ápolniuk, belevésniük az emberek lelkébe.

A Bretagne tánccsoportjainak elitjébe tartozó együttest 1976-ban alapították Plurenet-ben, Bretagne-ban, Morbihan déli partjánál. Az erős dinamizmusnak és a fiatal átlagéletkornak köszönhetően a ’Festerion Ar Brug’ népzenei és néptánc csoport kiemelkedik mind tradíciójuk történelmi látványosságában, mind pedig korabeli, ill. avantgárd előadásukban.

A szlovén csoport 17 éve működik Sentvid pri Sticni városában. A csoport Szlovénia különböző régióinak népviseletét és táncait ápolja és mutatja be.

Csángófesztivál I. Gála

Augusztus 7. Péntek 19.30

„EGY ASSZONY” Jászság Népi Együttes műsora
PALYA BEA és Szokolay „Dongó“ Balázs duó koncert
„SZÍNES VILÁG” – külföldiek gálaműsora

Helyszín: Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnoka

Elővételben: 1.800.- Forint Helyszínen: 2.300.- Forint