Kamuflázs… Bíró Boglárka kiállítása a Lehel Film-Színház galériáján

Fotó: Szalai GyörgyFotó: Szalai GyörgyMeglehetősen ritkán nyílik alkalmam részt venni a kiállítás megnyitókon, mert rendre olyan időben kezdődnek, amikor még a munkahelyi elfoglaltságom nem ért véget. Ezért olvastam örömmel, hogy Bíró Boglárka kiállításának megnyitója késő délutáni időpontban lesz. Természetes, hogy nem hagytam ki.

Én korábban – már csak érdeklődési köröm okán is – a fotóival találkoztam. Érdekelt hát milyenek lehetnek a képzőművészeti alkotásai. Már a megnyitó is érdekesen alakult, hiszen a két vendég - Laczkó Laura pszichológus és Póth Rebeka grafikusművész egy kis játékra invitálta a jelenlévőket. Néhány mondatból meg kellett találni a képet, amiről íródtak a sorok. Volt is szapora forgolódás, de azért minden feladványra megszületett a helyes válasz.

Fotó: Szalai GyörgyFotó: Szalai György

A falakra bő hat év terméséből készült a válogatás, amelyben előkerülnek kedvencei a lovak – rövid bevezetőjében szól is egyről -, az ezerarcú papagájok, egy kolozsvári mozaik és sok minden más emlék is. Elég nehéz meghatározni, hogy miért, de valahogy minden kép megállásra késztet, pedig nem tartoznak a minden részletet pontosan ábrázoló művek közé… mégis mintha ott állnánk a mező szélén és együtt néznénk a lovakat… végül is ez a lényeg. Én magam sajnáltam, hogy egyetlen fotó sem került a válogatásba… mint megtudtam, egész egyszerűen nem volt elég hely a falakon… Na, majd legközelebb.

Nem is boncolgatom tovább a látottakat, sokkal inkább az javaslom, hogy szánjon rá kis időt, aki teheti és menjen fel a mozi galériájába… megéri… és november 20-ig – eddig lesz látható a tárlat – azért bizonyára nyílik rá alkalom.