János nyolcadszor | Jászberény Online

János nyolcadszor

Kedden délután nyílt meg Sárközi János, immár nyolcadik kiállítása a Jászberényi Nyár program sorozat keretein belül.

Az elmúlt két évhez hasonlóan, ezúttal is a lányok uralják a képeket, mint ahogy általában az életünket. Természetesen a szőkék és kék szeműek. Ha jól emlékszem, már jó néhány évvel ezelőtt is kiemelt figyelmet kaptak ezek az adottságok Jánostól. Visszatérő elem az ellen fény, ami az ő képein nem maradhat el, így a fotók nagy része most is ilyen beállításban készült. Az állandóság jele, hogy bár polgármesterek „jönnek – mennek”, de valamennyien szántak időt arra, hogy nem csak megnézzék, de meg is nyissák János kiállításait, ezzel is jelezve, hogy elválaszthatatlan része városunk életének. Igen ő még arra is képes, hogy közös nevezője legyen városunk 1989 utáni történetének három – meglehetősen különbözően gondolkodó – polgármesterének. Ha jól belegondolok, ezen kívül túl sok azonosságot nem igazán tudok említeni közöttük...

De visszatérve a fotókhoz. Nem hiszem, hogy ildomos lenne különböző elemzésekbe bocsátkozni, mert nem tartom etikusnak, hogy egymás mellet fotózó „kollégák” egymás képeit nyilvánosan bírálgassák. Egyébként is az olvasót vajmi kevéssé hoznák lázba a blendék, záridők és látószögek részletes elemzései és, mert azoknak, akik ellátogatnak a kiállításra úgy sem ezek a fő szempontjai. Arról nem is beszélve, hogy egy átlagos néző úgyis a "szeretem-, vagy nem szeretem a szerzőt" szemüvegén keresztül szemléli a bemutatott fotókat.
Aki úgy gondolja, menjen el, és nézze meg a kiállítást Honvéd Jász Kaszinóban augusztus 20-a kivételével minden nap 10 – 16 óráig. Aztán majd mindenki eldöntheti milyenek a szőkék és kék szeműek Sárközi János fényképein.
Amikor elvállaltam, hogy fotó kiállításokról írok, két dolgot határoztam el, az egyik, hogy a képek minősítését meghagyom a látogatónak, a másik, hogy nem megyek el szó nélkül a képek bemutatásának szinvonal(talanság)a mellet. Sajnos ez az utóbbi most is alatta maradt a kiállítási anyagnak.
Innen szeretném üzenni Biró János barátomnak a Digitálisan Fotózók Klubja vezetőjével egyetértésével: Kedves János! Továbbra szívesen rendelkezésedre bocsátjuk a kiállítási kellékanyagainkat, és ha igényled, segítünk az előkészítésben is…Bár mindannyian tudjuk, szereted a magad útját járni…