Magyarok Vására

Talán egy vásár esetén nem a legszerencsésebb, ha egy kissé félreeső területen rendezik azt, ám ez esetben ideálisabb helyszínt keresve sem találhatott volna a Magyarok Szövetsége, a Magyarok Vására megrendezéséhez. A Szent Klára Idősek Otthonának udvara és az épület olyan meseszép körítést biztosított, hogy aki semmit sem vásárolt, már az is egy szép élménnyel mehetett haza.

Egykori legendás, francia, kosztümös filmekben lehet látni általában ezt a miliőt, ahol vagy az éppen aktuális Lajos és udvara szerelmi életéről szóló vagy a náci német megszállók főhadiszállásán játszódó jelenetek körítéseként használtak effajta díszletet.

Fotó: Szalai György - Képek a GalériábanFotó: Szalai György - Képek a Galériában

No ma délelőtt sem előbbiek, sem utóbbiak nem jártak erre, annál inkább találkozhattunk Jászsági termelőkkel, akik portékáikat baráti áron kínálták az idelátogatóknak. Ez is volt az elképzelés a Magyarok Szövetsége részéről, mikor ezt a vásárt kitalálták: összehozni a helyi árusokat a helyi lakosokkal mindenféle viszonteladói láncolat igénybevétele nélkül.

Jászberényben első alkalommal hívtak meg termelőket, kik közül körülbelül húszan éltek is a lehetőséggel, hogy ebben a gyönyörű környezetben kínálják portékáikat. Emellett persze azok sem unatkoztak, akik csak nézelődni jöttek. Őket a különféle hagyományőrzők szórakoztatták, tánccal, baranta harci bemutatóval, íjászati lehetőséggel.

Fotó: Suba Bea - Képek a GalériábanFotó: Suba Bea - Képek a GalériábanAnnak ellenére, hogy a Magyarok Szövetsége Jászberényben is csak a tagok munkájára és anyagi hozzájárulására támaszkodva hozta tető alá ezt a rendezvényét, a lelkes szervezésnek köszönhetően, az első alkalomhoz képest szépszámú érdeklődő töltött el rövidebb-hosszabb időt a parkban. Azok azonban, akik nem mentek el, semmiről sem maradtak le - legalábbis oly tekintetben nem, hogy a szervezők szándéka szerint kéthetente megismétlik a vásárt. Így tehát árusok és látogatók remélhetőleg egyre szaporodó létszámban találkoznak majd.

Legközelebb tehát július 19-én érdemes a vasárnap délelőttbe beiktatni egy kis sétát. Nem lesz haszontalan időtöltés.