Hídünnep

További képek a Galériában!További képek a Galériában!Vannak, akik évek óta várták, és vannak, akik a ráköltött súlyos milliókat másra fordították volna. Ha az utóbbiak ott is voltak az ünnepségen, valószínűleg az utolsó sorokban álltak, a hídon talán át sem gyalogoltak. Több száz jászberényi viszont igen. Pénteken délután felavatták az egyelőre hivatalos név nélkül árválkodó Fahidat.

Fúvószenekar, mazsorettek, sör és jégkrém, no meg a hídon átgurított hordó… volt minden, ami ilyenkor szokás. És persze beszédek is. Tamás Zoltán a Városfejlesztési bizottság elnöke, illetve Juhász Dániel alpolgármester szólt néhány szót az összegyűlt berényiekhez.

Természetesen ilyenkor mi más lehetne a mondandó középpontjában, mint a híd, mely összeköt. És ha lélekben még nem is mindig jön ez össze nekünk, a maga tárgyiasult valóságában azonban lám igen. Péntek délutántól egy újabb helyen tudunk száraz lábbal átkelni a Zagyván. Mégpedig ott, ahol valóban szükség van rá. Mint mikor a parkban az emberek keresztben kitapossák a rövidebb utat. Ez a híd most ilyen. Súlyos száz métereket takaríthatunk meg vele. Már aki akar, persze. A jelenlévők mindenesetre egyértelműen letették a voksot. Ahogy mondani szokás, a lábukkal szavaztak.

Fotók: Szalai GyörgyFotók: Szalai György

Miután Dr. Medvegy János apát úr megszentelte, Nagy András alpolgármester pedig a nemzetiszín szalag átvágásával felavatta a hidat, százak és százak sétáltak át rajta, oda és vissza. Valószínűleg nemcsak azért, mert a híd Mozi felőli oldalán sört és jégkrémet osztott az Insomnia Kávéház, a Piactéren meg lángost és hurkát lehetett kóstolgatni és ajándék vásárlási kuponhoz lehetett hozzájutni… Egyszerűen csak próbálgatták, ismerkedtek vele. Korzóztak. Népünnepély volt ez, sörrel, néptánccal, mosollyal.

Ha nem számítjuk azt a mazsorett kislányt, akinek meglett a felvonulásuk közben letaposott cipője, s így nem kellett féllábon hazaugrálnia, nos a legboldogabb talán Tamás képviselő úr volt, aki le se tagadhatta volna: bizony jólesik neki, hogy a rendezvény sikere minden, a híddal kapcsolatos eddigi munkájukat igazolta. A szerkezet áll és innentől kezdve felülír minden olyan kérdést, hogy mi lett volna, ha…

Az pedig, hogy a hidat mennyire érzik magukénak a jászberényiek - nos péntektől talán már ez sem kérdés.

Képek a Galériában!Képek a Galériában!Képek a Galériában!Képek a Galériában!