Május 31. - Dohányzásmentes Világnap

Magyarországon csakúgy, mint az egész világon a dohányzás visszaszorítása az egyik legjelentősebb népegészségügyi feladat. A statisztikai adatok szerint a dohányzás kipróbálása, s a rendszeres cigarettázás kialakulása is egyre fiatalabb életkorban következik be. A dohányzás megelőzésében a tizenéves esztendők kínálnak lehetőséget, mert hazánkra is igaz, hogy a dohányosok több mint 70%-nál 20 éves kora előtt rögzül ez a szokás, mely egyértelműen jelzi a kihívás súlyát.

Az egészségpolitikai intézkedések közé tartozó nemdohányzók védelmére alkotott törvény, a reklámok tiltása, a cigaretta árának inflációt meghaladó mértékű folyamatos emelése, mind beletartoznak a dohányzás visszaszorításának eszköztárába, de csak társadalmi összefogással válhat igazán sikeressé ez a küzdelem.

A dohányzók között egyre több a nő. A 2010 évben a nők a dohányipar fő célpontjai, akiknek külön termékkínálattal kedveskednek a gyártók, a vékonyabb cigaretta küllemével megtévesztve a fogyasztót, mintha az kevésbé lenne veszélyes. A dohányzó nők aránya évről-évre emelkedik, s különösen aggasztó a dohányzó fiatal lányok - leendő anyák- aránya, mivel a dohánytermék fogyasztása meddőséget okozhat. A gyermekek számára elsődleges mintaadók a szüleik. A média s az egészségügy bevonásával tudatosítani kell a gyermeket nevelőkben saját felelősségüket.

A sport jelentősége a rászokás megelőzésében jelentős. A rendszeres testmozgásra való igény felébresztése már kisgyermekkorban el kell, hogy kezdődjön. A gyermeknevelés során a szülők felelőssége a legnagyobb a nemdohányzó élet hangsúlyozásában. Nagyon fontos, hogy olyan véleményformáló élmények érjék a gyermekeket, fiatalokat, amelyek hatására később, az eddiginél jóval kevesebben próbálják ki a cigarettázást, s szoknak rá a dohányzásra.

Sajnos a legtöbb ember tisztában van szenvedélye káros voltával, az egészségét így veszélyeztető magatartásával. Sokan mégis máig tévhitekben élnek a leszokással kapcsolatban (pl.: azért nem szeretnének leszokni, mert akkor elhíznak).

Mivel a dohányzás betegség, a leszokni akarók általában segítségre szorulnak, de a döntéshez erős akarat, elszántság, kitartás, a környezet –család és munkahely- támogatása szükséges.

Mindenki előtt ott áll a választás lehetősége, „EGÉSZSÉG, vagy DOHÁNYZÁS?”

A dohányfüsttől mentes élet mindannyiunk, gyermekeink javát szolgálja, közös érdekünk. Válasszuk a dohányzásmentes életet, támogassa Ön is így saját és környezete egészségét a NEMDOHÁNYZÓK VILÁGNAPJÁN és azt követően is!