Közélet

Lezárult a buszöblök felújítását célzó projekt

30,7 milliós pályázati támogatás mellé 5,6 millió saját erővel szállt be a város, így kerülhetett sor annak a 19 buszöbölnek a felújítására, mely által megújulhattak Jászberény régi buszmegállói – tudhattuk meg a projekt zárására hivatott rendezvényen, ahol is meglehetősen szokatlan módon, a Városháza nagytermében "avatták fel" az elkészült buszöblöket. >

A forradalomra emlékeztünk

Pénteken a Fehértói temetőben, az 1956-os forradalom mártírjainak emlékére állított kopjafáknál kezdődött Jászberényben a városi megemlékezések sora. Szombaton, a Barátok templomában tartott szentmisét követően a berényi intézmények, hivatalok, civil szervezetek és pártok többsége a Ferencesek terén, az '56-os emlékműnél koszorúzott... >

Most elmondhatják!

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. október 27-én (szerdán) 17 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST tart a Városháza nagytermében. Az előző önkormányzat utolsó ilyen kísérlete (no nem a lakosság miatt...) kudarcba fulladt. Most remélhetőleg megfelelő számban jelenik meg a képviselő-testület, hogy meghallgassa a város polgárainak közérdekű ügyes-bajos dolgait, úgyhogy Önök se maradjanak otthon kedves jászberényiek!

Szent Vendel napját ünnepelték a gazdák

A Ferencesek templomában Novák István atya által celebrált szentmise után, csípős hideg szélben gyűltek össze a jászberényi Gazdakör tagjai a frissen felújított Szent Vendel szobornál, hogy idén is megemlékezzenek a gazdák védőszentjéről. >

Nyílt válasz Kocsán László úrnak

Nemrég közzétettük oldalunkon Kocsán László nyílt levelét, melyet az Érpart megválasztott önkormányzati képviselőihez, Nagy Andráshoz és Szatmári Antalnéhoz írt. (Az írás jelen cikkünk végén ismét olvasható). A képviselő asszony azon melegében válaszolt az írásra, alábbiakban pedig Nagy András válaszát közöljük... >

A vörös iszap károsultjain segítettek

A vörös iszap tragédia károsultjainak megsegítésére szervezett gyűjtést két jászberényi fiatal, Bódis Gyula és felesége Kovács Beáta. Képviselőjük, Tamás Zoltán segítségével kapcsolatba léptek Szatmári Antalnéval és a Szent Kamill Szeretetszolgálattal, így a szervezettel együttműködve hirdették meg vasárnap délelőttre a jászberényi piactérre a gyűjtést. >

Szabó Tamás: Jászberénynek újra lesz gazdája, a feladatoknak pedig felelőse...

Délelőtt fél tíz után pezsgett az élet Jászberényben, a Városháza nagytermében. Sorra érkeztek a frissen megválasztott képviselők, a hivatal dolgozói, intézményi vezetők valamint a sajtó képviselői. A város lakossága (már akit közülük felizgatott a délelőtti önkormányzati alakuló ülés…) valószínűleg a Tv-n keresztül követhette nyomon az eseményeket, mert a választópolgárok csupán néhány érdeklődővel képviseltették magukat. >

Jászberény Önkormányzatának alakuló ülése

Dr. Petrics Istvánnak, a Helyi Választási Bizottság elnökének a választás lebonyolításáról, eredményeiről, szóló tájékoztatójával veszi majd kezdetét október 15-én, pénteken 10 órai kezdettel Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülése a városháza nagytermében. >

Nyílt levél a 2-es és 7-es választókerület önkormányzati képviselőjének.

Tisztelt Szatmári Antalné! Tisztelt Nagy András!
Először is engedjék meg, hogy gratuláljak megválasztásukhoz!
Mindenekelőtt szeretnék minden kedves olvasót tájékoztatni, hogy kizárólag azért választottam a nyílt levélformát, hogy minél több érparti lakos értesüljön a levélváltásról, és annak tartalmáról. Semmilyen negatív irányú szándék nem motivált a megírásban. >

Egy, aki mindent visz...

Szentesi is megnyerte! - kiálltott valaki este háromnegyed tíz körül a Táncsics Mihály utcai Fidesz bázis nagytermében, és az ezt követő ováció azt jelezte, teljes a siker. Tízből tíz választókerületben a Fidesz jelöltjének szavaztak bizalmat a jászberényi polgárok, Szabó Tamást pedig polgármesterré választották. >

A Jobbikkal az emberek 80 %-a egyetértene…

A Jobbik, az utóbbi időben történt térhódítása után a tavaszi választásokon végképp berobbant a köztudatba, és innentől már soha többé nem lehet elhazudni a pártot – mondta Szegedi Csanád azon a fórumon, melyet a jászberényi Ifjúsági Házban tartott a párt hívei előtt. >

El nem küldött levelek, meg nem talált forintok

Kampányok közeledtével szokás szerint minden oldalon megjelennek, ismeretlen informátorok, postaládába bedobott levelek, véletlenül felbukkanó bizonyítékok a múlt homályából. Így járt most Balogh Béla képviselő úr is, akinek egy – általa ismeretlen - úriember adott át egy szatyornyi levelet. A nagyjából 200-250 borítékon az azóta megszűnt Víziközmű Társulás szerepel feladóként, ám a levelek tértivevényes szelvénnyel ellátva, de sértetlenül pihentek eddig valahol, míg csak nem juttatták el azokat a képviselő úrhoz. >

Tartalom átvétel