No alkohol, no drog...

Mostanában többször szólíttatott meg Baráth László az ügyben, hogy miért nem vállal nagyobb szerepet a város közbiztonságának terén – hiszen szakmai múltja, kapcsolatrendszere és tapasztalata alapján mindez egyértelmű lenne. Annál is inkább jogosnak tűntek ezek a kérdések, mivel a Városőrség megszűntével valóban úgy tűnt, ezen a téren kissé háttérbe vonult a Védelem Holding tulajdonosa. Nos hogy ez mennyire nem így van, arra bizonyíték az a nemrég tartott sajtótájékoztató, melyen Baráth László – aki egyben önkormányzati képviselő is – azért jelezte: rajta tartja ujját a város ütőerén, - legalábbis ami a közbiztonságot illeti, mindenképp...

Mégpedig olyannyira, hogy alkalomadtán a kemény lépésektől sem riad vissza, ha szükségét látja. Márpedig a jászberényi éjszakában szórakozó fiatalok, illetve az őket szórakoztatni hivatott vendéglátó-ipari egységek terén úgy érzi, vannak gondok – nem is kicsik.

Na persze mielőtt erre a témára rátértünk volna, szó esett más – mindezekkel szorosan összefüggő - kérdésekről is. Baráth László hangsúlyozta: elfogadja, hogy a város vezetésének szándékai jóindulatúak, ám az igyekezetet sokszor nem koronázza siker. Jónak tartja például a Neszűri munkabizottság létrejöttét és működését, a piros-fehér zebrákat vagy a sebességkontrollt szolgáló jelzőberendezéseket a város bevezető útjain. Ugyanakkor a térfigyelő kamerákra fordított összeget – mivel azok nem érték el céljukat - kidobott pénznek tartja. Ugyanígy nem hoztak különösebb eredményt a drogról vagy az alkoholról tartott fórumok sem, melyeken általában rossz következtetések születtek a tekintetben, hogy általában a szülőket nevezik meg felelősökként, miközben a város felelőssége is megkérdőjelezhetetlen és kötelezően számon is kérhető, hiszen a problémák rendezésére a törvényi háttér megvan. Ennek ellenére nem történik hathatós intézkedés a gyerekek, valamint az idősek, tehát pont a legkiszolgáltatottabbak esetében sem – mondta a képviselő.

A városban kellenek a szórakozási lehetőségek, ám nem szerencsés minden programot a belvárosi részekre terelni és holmi vigalmi negyedként találni meg a – még töredékében felfedezhető – történelmi városrész új funkcióját. A több képviselő által bódéknak titulált pavilonokkal kapcsolatban pedig az a véleménye, hogy azok megfelelő szabályozással szerves részeivé válhatnának mind a városképnek, mind a lakosok mindennapjainak.

Ha már rendezvényekről esett szó, óhatatlanul szóba került a nemrég véget ért Érpart Fesztivál, amely szerinte láthatóan csökkenő érdeklődés mellett zajlott. A közönség persze így is sok élménnyel tért haza, ám ugyanakkor sok mindent sajnos a helyszínen hagyott – szemetet, fekáliát, miegymást – nem beszélve az esemény után feltűnő, a fesztivál programjain túl is a környéken kíváncsiskodó, nézelődő idegenekről… Mindez sok gondot okoz az ott lakóknak. Támogatandóak a kulturális indíttatású rendezvények, ám nem szerencsés „saját gyerekeink tragikus szocializációját” pénzelni – mondta, utalva a sokszor nagyon fiatalnak tűnő, ám annál részegebb fesztivállátogatókra.

A szervezők szerinte tehetséges, többre hivatott emberek, akiket támogatni kellene, de például más, arra alkalmasabb helyszíneken zajló programok szervezésében teljesedhetnének ki. Ilyenek lehetnének a különböző utcák lakosságát összekovácsoló, több helyen, kisebb volumenben megrendezett, közösségformáló rendezvények, melyeket kifejezetten támogatni kellene – tette hozzá.

Az éjszakába szórakozni járó fiatalokról szót ejtve elmondta: nem a diszkó-élményt, illetve ezt az életformát akarja elvenni az ifjúságtól – hiszen mindezt meg kell nekik adni, ám ellenőrzött körülmények között. A szórakozóhelyek üzemeltetőivel párbeszédet kell kezdeményezni - mondta Baráth László - sőt hogy lássuk, az ötlet már túl is jutott az elméleti síkon, egy megállapodás szövegét mutatta be, mely az egyik jászberényi vendéglátóipari egység üzemeltetőivel köttetett, és alaptétele egy „No alkohol - No drog” szlogennel létrejövő diákdisco, illetve a folyamatos civil kontroll lehetősége, mely által ellenőrizhetővé válhat a gyerekek szórakozása. Ez ügyben elindult egy összefogás, többen jelezték – szülők, tanárok, egészségügyi szakemberek - hogy szívesen segítenek ellenőrzésben.

A kísérleti jelleggel született megállapodás sikere esetén a későbbiekben a többi szórakozóhelyen is lehetőség lenne a fiatalkorúak szórakozásának kontrollálására. Ha ezt az üzemeltetők elfogadják, és a megegyezést betartják, jó, - ám ha nem hajlandók együttműködni, az ilyen helyeket el kell lehetetleníteni – mondta Baráth László, aki reméli, ezzel elindul egy folyamat, mely oda fut majd ki, hogy a szórakozást kereső fiatalok lehetőségei sem csökkennek, ugyanakkor többek között az alkohol és a drog területén is sokkal nagyobb biztonságban tudhatják majd magukat, mint eddig.