Magyar Levente: Ha így folytatódik, Jászberény eljelentéktelenedik…

Pár napja fogadta el a jászberényi képviselő-testület a város 2012. évi költségvetését, ám a hatásai máris érződnek… Olyan tekintetben biztosan, hogy az ellenzéki képviselők sorban tárják nyilvánosság elé véleményüket. Kedden Magyar Levente az Egy Jobb Jászberényért Egyesület nevében hívta össze a sajtó képviselőit.

- Jászberényben az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a közigazgatás területén is számtalan változás következett be az elmúlt időszakban, és ez az átrendeződés folytatódik a közeljövőben is. Intézmény átadásokra került sor, új szervezeti egységeket alakítottak ki, de ide sorolhatók a járások leendő kialakításával összefüggő változások is. Ezek mind hatással vannak a költségvetésre. Kár, hogy a megtett és a tervezett intézkedések nem a megtakarítások szintjén jelennek meg, ahogy annak idején a Fidesz ígérte, sokkal inkább a káoszt benyomását keltik – kezdte a tájékoztatót Magyar Levente.

A város egykori polgármestere szerint leginkább az intézményátadás ilyen terület. Úgy tűnik, ha év végéig nem talál más megoldást az önkormányzat, akkor a Klapka és a Lehel Vezér Gimnázium is az államosítás sorára juthat. Megoldás esetleg az egyháznak történő átadás lehet, melyet a közelmúltbeli érseki látogatás is előrevetíthet. El kell gondolkodni például a gimnázium esetén, hogy melyik struktúra lenne jobb: egy kiemelt egyházi intézményként működni vagy az állami rendszerben több, hasonló jellegű intézménnyel megküzdeni.

Szerinte az is kérdés, hogy a járási rendszerben a kistérség, mint feladatellátó szervezet megfelelő helyre tud e kerülni. Jelen pillanatban még nem tiszták a kormányzati szándékok, a törvényi szabályzók, de ez évben ezekre is pontos válaszokat kell, hogy kapjunk.

A költségvetésre rátérve elmondta: mára megszokott, hogy a Fidesz frakció előzetesen megtárgyal olyan nagy horderejű dolgokat, mint például a költségvetés, ami ez esetben csak egy héttel az elfogadás előtt jelent meg bizottsági szinten, az ellenzéki képviselők is ekkor találkozhattak vele – ez az idő kevés az érdemi módosító javaslatokra. Azt is érdekesnek tartja, hogy rázós ügyek csak rendkívüli ülésen kerülnek napirendre, amelyet a televízió nem közvetít, így kevés nyilvánosságot kap, s az eltérő vélemények ezáltal nagyon meg sem jelenhetnek meg, ami azt is jelenti, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatást nem kaphatják meg a város lakói.

De mit is akar a várossal az önkormányzat? - tette fel a kérdést Magyar Levente.

- A kormány sok tekintetben már 2010-ben láthatóvá tette, milyen változások jöhetnek az önkormányzatok esetében. Erre – a várost leginkább negatívan érintő változásokra - fel kellett volna készülni, de ez nem történt meg. A városban kiemelt jelentőséggel bíró vállalkozói, szolgáltatói szektorral – mely mind az adóbevétel, mind a foglalkoztatottság szempontjából fontos - elkezdődött ugyan az egyeztetés, ám csak addig, míg a másik oldalról meg nem fogalmazódtak bizonyos kétségek a bevezetett intézkedések realitásáról.

Át kell gondolni a fejlesztéseket, hogy mivel lehet spórolni, és át kell gondolni az intézményi működtetést is. Mi az érdeke, mit kell tennie Jászberénynek, mint városnak, hogy megmaradjon a kiemelkedő kisvárosok között? – a EJJE elnöke szerint ez a kérdés. – E téren azonban nincs koncepció vagy ha van is, sajnos csak egyirányú, s az az irány pedig rossz. A kultúra, a sport finanszírozása, a szociálpolitika mind ilyen terület. Komoly konfliktushelyzetekkel kell majd számolni, melyeket meg kell oldani.

Szociálpolitika területén szintén komoly probléma előtt a város. Új lakásrendelet jön, aminek komoly konzekvenciái lesznek, hiszen elindulhatnak majd a kilakoltatások.

Magyar Levente szerint nem lenne szükség egy ilyen rendeletre. A J.V.V. Zrt.nek eddig is lett volna lehetősége behajtani a felhalmozódott kinnlevőségeket, ezt azonban most ez a rendelet áttestálja az önkormányzatra és annak bizottságára, egyedi döntések keretében. Azaz a testület a végrehajtás lehetőségét kiveszi azon intézmények kezéből, amelyeknek a mostani jogi szabályozás alapján is van lehetősége intézkedni ezekben a kérdésekben. A rendelet felmenti a J.V.V. Zrt.-t a felelősség alól, hogy eljárjon ezen ügyekben. Ez pedig egy rossz tendencia.

Beszűkül az önkormányzat szociális költségvetése is. A szociális ellátás oldaláról akkor lehetne érdembeli változásokat eszközölni, ha volna egyfajta képe a városnak a szociális helyzetről… - ennek jó kiindulási alapja lehetne egy szociális térkép - javasolta a képviselő.

Az államosítás kérdését boncolgatva, úgy nyilatkozott: nem csak működési oldalról vet el kérdéseket, hogy hol van jobb kézben az intézmény, hanem az is megfontolandó, hogy ilyen esetben az állam a vagyonnal, tokkal-vonóval együtt elviszi az egész intézményt. Az is érdekes, hogy a képviselő-testület elmúlt ülésén elfogadtak egy hosszútávú vagyongazdálkodási elképzelést, melyben ez a kérdés például fel sem merült. Hogy lehet úgy hosszútávú elképzelést készíteni, hogy nem tudjuk pontosan milyen vagyonelemek maradnak, s azokkal mit lehet kezdeni ? – tette fel a kérdést Magyar Levente, sőt sorolta azokat… - Mit kezdünk azzal, hogy a kormány szerint az önkormányzatok az államháztartási rendszer alrendszerét képezik, s mivel így valójában állami vagyonról beszélünk, nincs szükség kárpótlásra sem? – Mi lesz azokkal a pénzekkel, melyeket az önkormányzat ráköltött például a kórházra, és mi lesz a fejlesztések érdekében felvett hitelek törlesztésével?… Ki fizeti, ha az intézmény már nem lesz önkormányzati tulajdon?

A szerinte tapasztalható káosz megoldásaként úgy látja a volt polgármester: vissza kellene hogy térjen a város régi kerékvágása és ne ez az idegbajos kapkodás folyjék, amely hirtelen mindent megváltoztat, aztán egyszer csak megáll vagy visszafelé fordul – de sosem megy igazából végig…Komolyan kellene venni a város lakosságát, a civil szervezetek véleményét - mondta.

2012 a város életében tragikus év lesz, a költségvetésben is megmutatkozó tendencia pedig azt mutatja, hogy a város szép lassan eljelentéktelenedik – vázolta fel a szomorú jövőt a képviselő, aki végül még a kultúráról is szólt pár szót, hiszen úgy gondolja, a kulturális élet mindig meghatározó volt a város imázsát tekintve, s ma szinte ez az egyetlen terület, amellyel komoly eredményeket tudunk elérni. Ugyanakkor az e téren történő szervezeti átalakítás - személyi kérdéseket is felvetve - eddig nem bizonyította, hogy a kft.komoly letéteményese a városi kultúra irányításának. Az viszont jól látszik, hogy pénzeket csak úgy lehet elérni, ha valaki jóban van velük – mondta Magyar Levente, majd hozzátette: ez bizony már nem tartalmi kérdés, hanem finanszírozási - és nem biztos, hogy az ilyen függőségek miatt behatárolt cselekvés irány jó irány….