A Jász bál - és a titok, ami mögötte van…

Az elmúlt hétvége legnagyobb társasági eseménye kétségtelenül a jászberényi Jász bál volt széles e Jászságban. A helyi Városvédő és Szépítő Egyesület által megrendezett est bevételét a Nagyboldogasszony római katolikus templom toronysisakjának és a rajta elhelyezkedő koronának a megvilágítására szánják - tudhattuk meg Bolla János egyesületi elnöktől. Idén a bálanya tisztét, Anticsné Szűcs Andrea látta el, aki férje - Antics István, a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója - oldalán nagy kedvvel tett eleget a megtisztelő feladatnak.

Fotók a Galériánkban! Kattints a képre!Fotók a Galériánkban! Kattints a képre!De láthatóan jól érezte magát Dr. Szabó Tamás polgármester és kedves felesége is, éppúgy, mint Dobos Gergely jászkapitány, s velük együtt az a száznál több vendég, akik mind komoly összeget áldoztak a belépőre. Egyrészt hogy támogassák a nemes célt, másrészt pedig szórakozzanak az immár huszonkét év óta töretlen sikerű - a szándékok szerint valami módon a 19. századi bálokat megidéző - rendezvényen, ahol már hagyományosan a Kozma Trió szolgáltatta a zenét, a csárdástól a rock and rollig felölelve az elmúlt kétszáz év idevágó zeneirodalmát.

Az est díszvendége Rácz József hegedűművész volt, aki ezúttal formabontó módon zongorázott Marton Attila nagybőgő kísérete mellett. A nyitótáncot az idén negyvenéves jubileumát ünneplő Jászság Népi Együttes táncosainak köszönhettük, míg az a bál szervezéséért most is - az est fáradhatatlan háziasszonyaként a konferálást is magára vállaló - Hortiné Bathó Editnek, valamint Bolla Jánosnak, Botkáné Sárközi Ildikónak, Baráth Károlynak, Sas Istvánnak és társaiknak jár pár jó szó.

A bál hercegnője és hercege címet ez évben Molnár Violetta és ifjabb Lányi László nyerte el, kik a báli szezonon kívül is egy párt alkotnak, már több mint egy éve. Nekik tehát nem végződött rosszul az este, mint ahogy azoknak sem, akik a számos értékes tombolatárgy valamelyikét megnyerték az éjfél körüli sorsoláskor. Aki pedig sem tombolanyereményt nem vihetett haza, sem az uralkodópárban nem kapott helyet, nos az sem panaszkodhatott. Mert a XII. Jász bál, mint ahogy ezelőtt huszonegyszer, idén is a báli szezon fénypontjának bizonyult.

És bálanya legyek, ha nem így lesz jövőre is. Még akkor is, ha az utóbbi napokban kiderült: a bálozó közönségből sokan elég kutyául érezték magukat a bált követő napokban. Az ÁNTSZ egyelőre nyomozza a rosszullétek okát. S hogy könnyebben eldönthessék, mi lehetett a gond, talán segítségükre lehet, ha elárulok egy apró titkot arról, hogy miként lehet elkerülni hasonló eseteket. Jómagam ugyanis azok közé tartozom, akik minden különösebb megrázkódtatás nélkül túlélték az eseményt. Gyanakodhatnék legendásan sportos testem ellenálló képességére is, ám talán az igazság azokban a finom kajszi és birs pálinkákban rejlik, melyeket a bál némely rutinos látogatójával együtt a ruhatárban kvaterkázva, időről időre megkóstoltunk. Nos utólag – tudván, hogy a város ezen jeles közéleti személyiségei nagyrészt gondtalanul kezdték a hetet – valószínű, hogy ott, a Déryné Művelődési Központ földszintjén dőlhetett el a sorsunk.

A tanúság ezek után egyértelmű és csak azért nem említem meg az életmentő selymes nedűk készítőinek nevét, mert az egyrészt reklámnak tűnne, másrészt például Antics igazgató úr mindig is szerény ember hírében állott és most is csak annyit mondana köszönő szavaimra: nagyon szívesen Laci, máskor is!

No hát úgy legyen!

Addig azonban érjük be az ez évi fotókkal, melyek a képekre kattintva a Galériánkban tekinthetők meg.