Belvárosi séta

Három óra előtt pár perccel képviselő-testületi tagok, a Polgármesteri Hivatal és a VV Zrt. szakemberei gyülekeztek a jászberényi Kapitány kertnél, hogy Szentesi Mihály képviselő úr meghívásának eleget téve részt vegyenek Jászberény 1. számú körzetének bejárásán. Az ilyen jellegű események nélkülözhetetlen tényezője, a lakosság azonban ez alkalommal a szeles utca helyett inkább a meleg szobát választotta, így az érdeklődők létszámban kissé alul maradtak a hivatalból illetve munkakörük okán ott lévőkkel szemben.

Séta a Kapitány kert környékénSéta a Kapitány kert környékénMostanában - és ez persze rajtam múlt - kevés olyan rendezvényen voltam jelen, ahol ilyen szép számban gyűltek össze képviselők, épp ezért örömmel konstatáltam, hogy a városatyák azért nem feledkeztek el rólam és nem kellett bemutatkoznom. Az egyik képviselő úr tréfás jó kedvében meg is kérdezte, hol bujkáltam eddig, „mint sz.r a fűben?!”… Hááát, lehet, hogy népszerűségi indexem bizonyos körökben némileg csökken?…. A lényeg azonban – és ez sokkal fontosabb - hogy a város dolgai jól menjenek. Az ilyen körzetbejárások pedig épp ezért lettek kitalálva.

Azok a lakók, akik a Kapitány kert környékéről megjelentek, éltek a lehetőséggel és több problémát is jeleztek, így szóba kerültek a Mártírok úti óvodába érkező gépkocsik miatti közlekedési gondok, a Zagyván átívelő híd, valamint a templomkert kerítése mellett futó járda állapota is.

Mini fórum a Riszner sétányonMini fórum a Riszner sétányonA városközpont felé a Riszner sétány darabos aszfaltrétegén baktattunk, fogadva a kapukban meg-megjelenő lakók köszönését és egy-két megjegyzését, tanácsát, min is lenne jó változtatni. Itt hangzott el, például, hogy a Zagyva télen sok veszélyt rejthet, mert egy esetleges vékony jég is már korcsolyázásra csábít, ám sok kisgyerek nem számol azzal, hogy a meder a kotrás miatt idén már sokkal mélyebb mint régebben volt.

A folyó stranddal szemközti szakaszának a hatvanas évek fílingjét idéző kerítésének kérdése is szóba jött. A függőlegessel már köszönő viszonyban sem lévő, hullámzó, dülöngélő kerítés bizony megérett a cserére. A Hivatal dolgozói ezt a problémát is jegyezték. Szentesi Mihály szerint több apróbb gondot, javítást el lehetne végeztetni közmunkásokkal, a belőlük e célra szervezett brigáddal – e mellett többször is érvelt a séta közben.

Belvárosi anzix a Riszner sétány elején...Belvárosi anzix a Riszner sétány elején...A séta a Nádor utcán folytatódott. A strand sarkán található kereszteződésben elkelne egy zebra – vetették fel többen is… A központ felé haladva, legközelebb a Belvárosi Ált. Isk. Székely Mihály tagintézményénél pihentünk meg, ahonnan egy kis pogácsa és kávé után némileg felmelegedve a hátsó ajtón távoztunk. (De itt ne tessék rosszra gondolni, pusztán az iskola mögött húzódó Galamb utcát tekintettük meg, ahol megint csak az aszfalt és a parkolási gondok kerültek terítékre.)

Következő állomásunk már a főtér túlsó felén, a Déryné utcánál volt. Itt az egykori Jászkürt fogadó felújított épületének meglehetősen erős kontrasztja a Belvárosi anzix 2.- Déryné utca, a város kellős közepe...Belvárosi anzix 2.- Déryné utca, a város kellős közepe...„Nem kifejezetten európai szintű, városimidzs kiadványokba kevésbé ajánlott belvárosi ingatlan” címét többszörösen kiérdemlő, egykoron a Fekete 8-as-hoz címzett szórakozóhely omladozó épülete. A beszakadt kapu mögött szeméttel teli kapualj, kitört ablakok, csatorna szélén egyensúlyozó tégladarabok, horogkereszt a falon (!!!). Jászberény, belváros 2012… Mindenesetre túl sok megoldás nem hangzott el a helyzet kezelésére, valaki azonban felvetette, hogy talán a horogkeresztet le lehetne festeni.

A körzet bejárása a Gimnáziumban egy lakossági fórummal ért véget, ahol az érkező érdeklődő lakosság létszámban már majdnem döntetlenre hozta az eredményt a városvezetés-városüzemeltetés válogatottal. Mindenesetre a terem padjai szépen megteltek. Itt is felvetődtek a délután tapasztalt problémák, az érdeklődők pedig első kézből, Alvári Csaba főépítésztől kaphattak tájékoztatást a főtér tervezett átépítéséről.
Mert azért azt is meg kell jegyezni, hogy az említett gondok ellenére a belváros mégiscsak épül és szépül....

Van miről beszélnünk... - Lakossági fórum a GimnáziumbanVan miről beszélnünk... - Lakossági fórum a Gimnáziumban