Buszt dobáltak

Fülön csípték azt a két, 11 és 12 éves gyereket, akik hétfőn délután a Jászberény-Hatvan között közlekedő autóbusz szélvédőjét próbálták meg almával megdobálni az út menti bokorból előugorva. A sofőr azonban leállította a járművet, kiugrott belőle és elkapta az egyik fiút, majd értesítette a rendőrséget.

Mint kiderült korábban már többször előfordult, hogy a gyerekek vagy hógolyóval, vagy kővel dobálták a buszt közlekedés közben, és minden esetben a szélvédőt találták el. Csak a szerencsén múlott, hogy senki nem sérült meg, vagy anyagi kár nem keletkezett. Az ügyben közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indult eljárás.