Ők hozták össze a legtöbb tartozást

Az APEH közzétette a december 31-ével véget ért negyedév adatai alapján a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók listáját.

Az állami adóhatóság megszokott gyakorlatának megfelelően közzétette azoknak az adózóknak a nevét (jogi személyeknél az elnevezését), lakóhelyét (székhelyét, telephelyét), a megállapított adóhiány és jogkövetkezmény összegét, akiknek (amelyeknek) a terhére az előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg.

A közzétételben csak olyan adózók szerepelnek, akik az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőig nem tettek eleget.

A listán természetesen rendkívül sok végelszámolás, illetve felszámolás alatt álló céget találhatunk. A legnagyobb adóhiánnyal rendelkező magánszemély pedig közel negyedmilliárd forintnyi összeget"felejtett el" befizetni az APEH-nek.

A teljes lista itt található: www.apeh.hu/adoslista/hiany_hatralek/jelentos.html