Családi szoba született

Ezentúl akár az apuka is ott aludhat a szülészeten, hogy a gyermeke világra jötte utáni napokat együtt tölthesse a család. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Szülészeti Osztálya ugyanis a múlt héttől egy olyan helyiséggel várja az ott szülő kismamákat és hozzátartozóikat, melynek felszereltsége vetekszik egy apartmanéval. Az anyuka és gyermeke igényeit minden módon kielégítő Családi szoba az Electrolux Lehel Kft. anyagi támogatásával valósulhatott meg.

Dr. Szabó Tamás és Takács János "kicsomagolják" az ajándékot...Dr. Szabó Tamás és Takács János "kicsomagolják" az ajándékot...A szülészet néhány év óta már korszerű, minden igényt kielégítő osztállyal várja szülés előtt álló nőket. A kórtermekben lehetőség van a baba és anyukája együttes elhelyezésére. Kialakítottak egy alternatív szülőszobát is, mely igyekszik az otthon légkörét megteremteni és ezáltal a szülést megkönnyíteni a vajúdó kismamák számára, akiknek terhességük korábbi szakaszában is több szolgáltatást kínálnak.

Ebbe a sorba illik bele a mintegy másfél milliós költségvetéssel kialakított Családi szoba is, köszönhetően az Electroluxnak és a vállalat vezérigazgatójának, Takács Jánosnak, aki az első megkeresés után igent mondott. A vállalat - már csak társadalmi elkötelezettsége okán is - fontosnak tartja, hogy könnyebbé tegye mások életét - ahogy ezt a cégvezető a szoba átadása alkalmából megtartott megnyitó beszédében is kifejtette.

Dr. Szabó Tamás, a Felső Jászság országgyűlési képviselője a kórház nevében is köszönte a segítséget, hiszen az ilyen jellegű támogatások ezekben a forráshiányos időkben nagyon sokat számítanak az egészségügyi intézményeknek.

Az újszülöttek és szüleik számára nélkülözhetetlen berendezési tárgyak– szoptatós fotel, pelenkázóasztal, kiságy – mellett tv-vel és Electrolux által gyártott háztartási gépekkel is felszerelték szoba, melyben a cég színvilágát tükrözve, a kék szín dominál. A Családi szoba a tervek szerint egy kisebb kategóriás szállodai szoba áráért vehető igénybe. Az így befolyó összeget műszerekre, az osztályon szükséges eszközök beszerzésére fordítják majd.