Adventi Magyarok vására

Magyarok vására Jászberényben – a magyar termékek dicsérete

Magyar terméket, magyar termelőtől, magyar embernek! Ez volt a célja a Magyarok Szövetsége helyi közösségének a Szent Klára Szeretetotthon udvarán megrendezett vásárokkal, melyet jövőre is folytatni szeretne. Reggel nyolctól délután kettőig árusok kínálták termékeiket, a vásári forgatagban pedig magyaros kulturális műsor szórakoztatta az érdeklődőket. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatták az íjászatot, megismerkedhettek a székely-magyar rovásírás rejtelmeivel, az aprónép pedig elfoglalhatta magát mindenféle kézügyesség fejlesztő dologgal. Fontosnak tartjuk, hogy az emberek minőségi magyar árut vegyenek.

Elszoktunk a vásároktól. Ritka alkalmi vásárok még akadnak az országban, de minden mást már csak piac néven említünk. Pedig a vásár régen több volt, mint egy piac. A mai piacokon már nemcsak termelők árulnak, hanem rengeteg kereskedő is és ez már nem felel meg a vásár eredeti küldetésének. A vásár küldetése: közvetlenül összekötni a termény, a termék előállítóját a fogyasztóval, a vásárlóval. Régen pénz nélkül, cserével is túl lehetett adni a feleslegen, hiszen a cél nem a bevétel növelése volt, csupán az, hogy minden termény és termék gazdára találjon és minden igény ki legyen elégítve.

Azért tartjuk fontosnak a vásárok megszervezését, hogy mielőtt még utolsó termelőink, gazdáink is tönkremennének, karoljuk fel - és divatos szófordulattal élve hozzuk helyzetbe őket, hogy fogyasztóik megtalálása már ne az ő feladatuk legyen, hisz nem érthetnek a földműveléshez és a marketinghez is egyszerre. Ha teremtünk nekik a vásárokon keresztül egy állandó fogyasztói bázist, akkor mindenki jól jár. Mi számíthatunk a termelőre, ő pedig számíthat a fogyasztóira, ezért folyamatosan megműveli földjét és minőségi termék előállítására törekszik. A vásárlók pedig minőségi alapanyagokat kapnak, hiszen magyar földben szinte minden termény jó minőségűnek számít.

Nemcsak a terményekre igaz ez a megállapítás, hanem a kézműves termékekre, szolgáltatásokra is vonatkozik. Ha újra működtetni tudjuk ezt, akkor elindul az ország felemelkedése is. A rendezvény egyben keretet is szeretne teremteni az emberek közötti beszélgetésekhez.

A Magyarok Szövetsége egyik fontos célkitűzése, hogy megszervezze a magyar termények és termékek állandó vásárát országszerte minden településen. Azzá leszel, amit eszel, tartja a mondás. Szeretnénk elősegíteni, hogy országunkban mindenki egészséges és teljes értékű alapanyagokból készült ételeket fogyasszon. A magyar föld, a magyar földművelés tökéletesen alkalmas arra, hogy mindezt megteremtse, megtermelje.

Fedezze fel Ön is újra az igazi magyar minőséget és támogassa - akár jelenlétével is - azokat a magyar embereket, akik életben tartják nagyanáink, nagyapáink ránk hagyott örökségét, akik nem adták fel a harcot a globalizáció nyomásával szemben.

Jövő évi első vásárunkat 2011. március 13-án, „vásár” napján tartjuk. Keressen bennünket észrevételeivel, javaslataival is!

Szeretettel várunk minden látogatót, érdeklődőt, vásárlót!

Sándor Antal
(a szerző a Magyarok Szövetsége Jászberényi Közösségének tagja)