Vigadalomból – Fesztiválra Erdélyben

Az elmúlt héten megrendezésre került az I. Csobotfalvi Vigadalom Csíkcsobotfalván, valamint a IV. Csángó Hétvége Fesztivál Gyimesfelsőlokon. Jászberény a Galagonya és a Jártató Táncegyüttes, valamint a Jászberényi Hagyományőrző Együttes táncosainak képviseletében mindkét rendezvényben „nyakig” benne volt.

Immár évek óta jó ismerősként köszöntjük Jászberényben a Csángó Fesztiválokon a csíkcsobotfalvi Antal Bandát, Antal Imre vezetésével. Az idei esztendő tavaszán gondolkodtunk el azon, hogy milyen jó lenne Csíkcsobotfalván magyarországi fellépőkkel, közreműködőkkel egy szép falunapot, vigadalmat rendezni. Csíkcsobotfalva egybeépült Csíksomlyóval, s közigazgatásilag mindkettőt magába olvasztotta az egyre növekvő Csíkszereda. Mégis megőrizte a nagyváros árnyékában a falusi jellegét, folyik az állattartás kutya, tehén, kecske, ló, szekér minden portán akad, s elengedhetetlen a mindennapi megélhetéshez.

Ide érkeztünk a Galagonya Táncegyüttessel már két nappal a vigadalom előtt, azért, hogy megismerjük a falut, s belekóstoljunk az itt élő emberek kedvességébe, vendégszeretetébe. Nem volt okunk a csalódásra, pedig egy légtér alatt aludtunk matracokon, esténként pedig a kinti csűr szolgált tánctérül. Csütörtökön megérkezett a Jártató Táncegyüttes Jászberényből, a Bures Banda Dunamentéről, a Zagyva Banda Turáról, ott voltunk mi Galagonya, a helyieket képviselve Csibi Levente és zenekra és a csobotfalvi hagyományőrzők. A helyi kultúrban, telt ház előtt zajlott a I. Csobotfalvi Vigadalom szerény, de annál lélekemelőbb Gálaműsora.

Másnap reggel utaztunk át Gyimesfelsőlokra a IV. Csángó Hétvége rendezvénysorozatra. Sokáig, szinte az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy sikerül-e idén megtartani a rendezvényt. A helyi önkormányzat, az előző évekkel ellentétben, nem állt a rendezvény mellé, árvíz sújtotta a Felsőlokot, a helyi kollégiumot más rendezvényre adták ki. Szállás gondok, anyagi problémák, természeti csapás – egyik sem kedvező, nyugodt állapot a szervezéshez. Ezeknek a körülményeknek a figyelembevételével Antal Tibor és Bodor Tibor gyimesfelsőloki szervezők fáradhatatlan, s kitartó munkájának köszönhetően jött létre, immár mondhatjuk: a IV. Csángó Hétvége Fesztivál. Szerencsére a Nemzeti Kulturális Alaptól sikerült két év után pályázati összeget nyerni a fesztiválra, valamint a jászberényi székhelyű Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület nyújtott anyagi támogatást a megvalósításhoz.

Mindezek mellett minden tiszteletet megérdemelnek a résztvevő együttesek, akik egy nagy, s pár kisebb épületben, szó szoros értelmében, mint a heringek a konzervdobozban, feküdtek. Panasz mégsem hangzott el. Mindenki tudta, hogy ez a fesztivál túlmutat az egyszerű, kényelemre hangolt turnékon. Fontos a lelki feltöltődés a gyimesieknek, s nekünk egyaránt. A kisújszállási Nagykun Táncegyüttes még egy napot maradt bográcsozni, beszélgetni a rendezvényt követően.

A következő együttesek, zenekarok vettek részt a IV. Csángó Hétvége rendezvénysorozatán:

Bartók Táncegyüttes - Budapest
Bures Banda - Dunamente,
Cuháré Néptáncegyüttes - Szolnok
Csibi Levente és zenekara - Csíkcsobotfalva,
Csíkcsobotfalvi Hagyományőrzők,
Galagonya Táncegyüttes - Jászberény
Hétszínvirág Kamara Táncegyüttes - Jászapáti
Ikarus Néptáncegyüttes - Székesfehérvár
Jártató Ifjúsági Táncegyüttes - Jászberény
Jászberényi Hagyományőrző Együttes - Jászberény
Kesice Tánccsoport - Gyimesfelsőlok,
Nagykun Táncegyüttes - Kisújszállás
"Szent László Hadosztály" - Honvéd Hagyományőrző Egyesület - Szolnok
Tűzkerék Kamara és a Rózsafa Táncegyüttes - Mátraalja
Zagyva Banda – Tura