Tanulságos formabontás

A Malom-Film-Színház péntek esti kínálatában szereplő Bill az égbe megy című darab kissé eltért a klasszikus modelltől. A Pont Műhely előadása nem illeszkedett a hagyományos vonulatba, ugyanakkor csak annyira volt rendhagyó, hogy némileg meghökkenjünk, de azért majdnem mindent értsünk.

Vallás, hit, befolyásolhatóság, gyarlóság. Csupa olyan dolog, melyekről sok szerző, sok darabja szólt már. A mostani színházi élmény azzal nyújtott talán szokatlan újdonságot a jászberényi közönségnek, hogy mindezekről olyan eszköztárral is szólt, mellyel egy hagyományos színházi esten ritkábban találkozunk.

A naturálisabb elemek sem polgárpukkasztó szándékúak, sokkal inkább a kontrasztot növelve, szentségtörés helyett az álszentséget leleplezők voltak. A színészi teljesítmények is megütötték a mércét, a moziból lett színház sajátos adottságainak kihasználására pedig ezúttal is remek példákat láttunk. Láttunk még akkor is, amikor Bill égbemenetelének küszöbén, a hatást fokozandó, a széksorokban ülők egy része is füstbe burkolózott, s ez megintcsak nem volt mindennapi. A mondanivaló, a tanulság viszont ismerős lehetett, nemcsak a távoli Mexikóban seriffből templom- és hitalapítóvá lett Bill tévedhet el és meg, mindez velünk, nálunk is megtörténhet. Mi már csak tudjuk.