A számonkérés kora

„Megszületett a tizenegyedik bolygó, a számonkérés bolygója. Elérkezett az idő, amikor emberi kötelezettségeink teljesítésének mulasztásaiért vagy hibáiért több figyelmeztetést már nem kapunk. Magasabb osztályba lépünk, melyet sokan felfordulásként élnek meg. Itt az idő, hogy végre ne környezetünk, hanem önmagunk megváltoztatásán munkálkodjunk. Lássuk ezt be magunktól, ne várjuk meg, míg rákényszerülünk.” - A számonkérés kora címmel rendezte ciklusba Várszegi Tibor azt a három egész estés előadást, amelynek első darabját, „A mennybe vitt leány”-t csütörtökön este mutatta be a MALOMban.

Várszegi Tibor - Fotók: Szalai GyörgyA cím egy székely népballadakör címének átvétele. A balladakör történetét 15 különféle szövegváltozatban sikerült összegyűjteni. A történet szerint egy kislány, akit egyes változatok Judikának, mások pedig Márton Szép Ilonának neveznek, meghal, mielőtt férjhez menne. Mielőtt meghal, nagy fájdalmában, keserűségében és szomorúságában édesanyját kéri, hogy sirassa meg. Édesanyja pedig megsiratja, és siratóénekében menyasszonynak nevezi, mert, ha halála miatt nem is mehet férjhez, Jézus menyasszonya lesz ő.

De mit jelent meghalni? Az előadás egésze ezt a kérdést járja körül. Az egymást követő jelenetek, nem a ballada történetét vezetik végig, hanem a ballada értelmezése kapcsán felvetődő kérdésnél időznek. Mert a menyegző (menny-egző), amikor az ifjak lányságukkal és legénységükkel szakítanak, éppen úgy a hálál, mint a feltámadás aktusa is. Meghalni ugyanis nem pusztán fizikailag lehet. Ha kell, akár naponta többször is szükségünk lehet rá. Megtanulni lemondani mindarról, amit megszoktunk, amiben kényelmesen éreztük magunkat, amiről úgy gondoltuk, hogy szükségünk volt rá, amiben nem vettük észre saját hibánkat vagy bűnünket, ha az újjászületés érdekében valóban lemondunk minderről, az nagy fájdalommal, keserűséggel és szomorúsággal jár. Aki megtanul meghalni, annak van képessége a lenni-tudásra.

Ennélfogva az előadás azt az utat keresi, ami a szomorúság után következik. Az ősi magyar indítékok felé fordulva, ám nem muzeális értéknek tekintve a hagyományt, Ezékiel prófétával együtt keresi az üdvösséget: „...szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket!” (Ezékiel 18.31.)