Bravó!!!

Világ életemben nem értettem, mi értelme táncról, zenéről írni – azt látni, hallani kell. Minden más csak utánérzés és belemagyarázás, hiszen azok, akik ott állnak és táncolnak, zenélnek nem véletlenül ezt a formáját választották annak, hogy meséljenek a világnak. Erre valaki szépen betűkbe önti….ááá. Na maximum azt, hogy mit érez ilyenkor az ember… arról talán lehet pár sort. A Bozsik Yvette Társulat jászberényi előadása után, én is legfeljebb erre merészkedhetem.

Nem tudtam eldönteni, hogy sokan lesznek, vagy kevesen a Csoportterápia című darab bemutatóján, hiszen a MALOM marketing munkája a szervező Várszegi Tibor lelkesedésére épül, és a sajtónak valamint az ismerősöknek küldött emaileken, baráti beszélgetéseken alapul. Sokszor ez pedig kevés, hogy a jászberényiek megtudják, megértsék, milyen kincseket is szór eléjük ez a befogadó színház.

Most például a Bozsik Yvette Társulatot, akikről még a színházat szerető átlag ember is csak keveset tud itt vidéken. Hiába, a kortárs táncprodukciók még a kultúrát amúgy szomjazók agyában is a periférián helyezkednek el, ami abból is világosan látszik, hogy ilyen jellegű előadásokra még sosem indult színházi buszjárat szombatonként az Áruház elől…

Képek a Galériában - Fotók :Szalai GyörgyÉn, mint kultúrát amúgy szomjazó átlag, természetesen hallottam Bozsik Yvette-ről és társulatáról, tán még azt is tudtam, hogy Kossuth díjas művészről van szó… tudtam, hogy léteznek és azzal is tisztában voltam, hogy valami olyasmit csinálnak, ami széles e világban sikert arat. De ennyi. És könnyen meglehet, hogy maradék éveimet is ennek a „tudokrólukés ennyi”-nek a jegyében éltem volna le - és még csak nem is lett volna hiányérzetem. Ám a MALOM-ban pont ez a zseniális, hogy olyan dolgokat szór a lábam elé, amiért csak le kell hajolnom, vagy jobban mondva be kell ülnöm a nézőtérre.

Ott ültem tehát szűzen és néztem táncosokat. Mint ahogy róluk sem sokat, úgy a darabról végképp semmit nem tudtam. Például azt sem, hogy egy Bozsik Yvette nélküli darabot látunk, melyet a társulat hat állandó táncosa adott elő. De hogyan…!!!

Tehát ott tartottam, hogy nem tudtam eldönteni, hányan leszünk… Lelkes közönségszervezéssel végül jó félháznyi néző jött össze a nézőtéren. Úgy is mondhatnánk, hogy a város szerencsés töredéke. Mert – és az előadás végére mi már tudtuk – nem kis ajándékot pottyantott ölünkbe Várszegi Tibor azzal, hogy idehozta ezt az előadást. Amiről, mint mondtam, nem írok egy sort sem. Úgysem tudnám leképezni. Ám azt tessék elhinni, hogy az a több perces vastaps és „bravó”, az bizony nem udvariasságból szólt ott a végén.

Mint ahogy az sem kétséges, ha lesz olyan szerencsénk és legközelebb is jönnek, már nem kell nulláról indulni. Ez a százhúsz ember, aki most ott volt a nézőtéren, biztos, hogy megint ott lesz. És azt is biztosra veszem, hogy ők, a fogadtatásukat látva, előbb utóbb biztos, hogy újra eljönnek. Mert így kell lennie.

A MALOM nekünk őröl.