Az Érpart Fesztivál is része a „Fesztiválok Éve 2010” programjainak

Jászberény legfiatalabb, még csak születőben lévő nyári kulturális rendezvénye, az Érpart Fesztivál is használhatja ezentúl a Fesztiválok Éve hivatalos emblémáját – döntött a Magyar Turizmus Rt., miután a cég munkatársai átnézték az esemény programkínálatát.

Mint már beszámoltunk róla, az Érpartiak „alulról jövő” kezdeményezése, - amely azzal a szándékkal jött létre, hogy a városrész és környékének lakói jobban megismerhessék egymást - sikert aratott az ott lakóknál és nagyon sokan támogatják az ötletet. A fesztivál, mely a szervezők tervei szerint nagyrészt saját erőforrásokból, felajánlásokból valósul meg, és azt mindenki tehetsége és lehetősége szerint segíti majd, július 9. és 11. között várja a környékbelieket – és természetesen nemcsak azokat.

A rendezvényről részletesebben március második felében számolunk majd be, addig is figyelembe ajánljuk a fesztivál honlapját, melyről már most sok mindent meg lehet tudni: www.erpartfesztival.hu