Aranycsitkó – A magyarság lótisztelete

A Fehérlófia c. sorozat következő alkalmán ezzel a címmel tart előadást Molnár V. József néplélek kutató május 27-én, csütörtökön 18 órakor a Malom Film-Színházban. Másnap pedig a magyar tánc szakrális alapjait tekinti át gazdag illusztráció kíséretében Born Gergely geobiológus-táncos.

Nekünk, magyar lelkületű embereknek, a lóval tartott szoros kapcsolatunk a modernizáció felgyorsulása miatt csupán az utóbbi ötven évben szakadt meg szinte véglegesen. Ám a megelőző évezredek során kialakult és folyamatosan működésben levő kötelék mélyen génjeinkbe ivódott, ma is bennünk szunnyad, ezzel együtt az is, ami lelki alkatunkat ma is meghatározza. A ló megszelídítéséhez és társsá emeléséhez szükséges lelkület egy magasrendű szeretet-vallás alapjaiból kiindulva történhetett meg. A lóval való egybetartozásunk olyan erős volt, hogy őseink nemcsak velük temetkeztek, de egy kisgyermeket megszületése után rögtön fel is tették a ló hátára. Ha különleges képességeket ismertek fel a gyermekben, akkor egy fehér ló hátára tették fel. Ő lett a Fehérlófia.

A modernizáció felgyorsulásával párhuzamosan vált szükségessé meséink írásos lejegyzése, népdalok és táncok gyűjtése. A gyűjtés eredményeivel azonban immár nem természetes közegükben, hanem mesterséges – egyfajta múzeumban és színpadon bemutatott – körülmények között találkozhatunk. Ennek az lett az eredménye, hogy ma már csak a formai elemeket vesszük észre, és elhomályosultak a mesék, dalok, táncok kozmikus, a létezés teljességét átfogó vonatkozásai. Ki gondolná ma már, hogy például a kalotaszegi legényesbe milyen mélyen és alaposan bele vannak kódolva az univerzum törvényszerűségei. E táncunk beavató mechanizmusait is feltárja részletesen Born Gergely és táncos társainak előadása pénteken 18 órakor a Malom Film-Színházban.