Átadták Jászberény idei Díszpolgári címét

A Város Napjához kapcsolódó rendezvények sorában mindig kiemelt jelentőségű az az ünnepség, melynek során a város által alapított elismeréseket adják át az arra érdemeseknek.

A Déryné Művelődési Központban péntek este lezajlott díszünnepség a város közjogi méltóságainak bevonulásával kezdődött, majd Hortiné dr. Bathó Edit hozta be a terembe a város jelképét, a Jászkürtöt, melyet Gedei József polgármester vett át , hogy az ünnepség alatt ott díszelegjen az asztalon, ezzel is emelve a rendezvény rangját.

Az ünnepi beszédet megtakarítva – ami kampány idején talán jogos is – egyből a kitüntetetteké volt a főszerep. A polgármester kezéből ezúttal Kasza Lajos vállalkozó vehette át a Jászberény város Díszpolgára címéhez járó plakettet. Idén Misi Éva néni munkásságát ismerték el a képviselők a Pro Urbe díjjal. Közszolgálati Életműdíjat kapott Dr. Balogh János (balesete miatt fia vette át a kitüntetést) valamint Szemánné Barkóczi Judit a Lehel Vezér Gimnázium igazgató-helyettese, illetve Gergely László, a Polgármesteri Hivatal irodavezetője.
Közszolgálati Nívódíjjal ismerték el Bóna Péterné pedagógus, Káldi Józsefné ápolónő valamint Klabacsek Istvánnénnak ás Muzsikné Kiss Juditnak - a Polgármesteri Hivatal munkatársainak – munkáját.

Fotók a Galériában! Kattints a képre!Fotók a Galériában! Kattints a képre!