Szabó Tamás: Jászberénynek újra lesz gazdája, a feladatoknak pedig felelőse...

Délelőtt fél tíz után pezsgett az élet Jászberényben, a Városháza nagytermében. Sorra érkeztek a frissen megválasztott képviselők, a hivatal dolgozói, intézményi vezetők valamint a sajtó képviselői. A város lakossága (már akit közülük felizgatott a délelőtti önkormányzati alakuló ülés…) valószínűleg a Tv-n keresztül követhette nyomon az eseményeket, mert a választópolgárok csupán néhány érdeklődővel képviseltették magukat.

A padokon frissen gravírozott vagy újra csavarozott névtáblák – csak kevés képviselő őrizte meg ülőhelyét azok közül, akik az előző ciklusban is ott voltak a testületben (nyolcan vannak ilyenek). A helyek elosztása bizottsági struktúra szerint történt. Az első sorban a pénzügyi, illetve a városfejlesztési bizottság tagjai, mögöttük a jogi-ügy- és közrendi, illetve a humán erőforrás bizottság tagjai foglalnak helyet. Ebben a sorban kapott helyet a rendőrkapitány és a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke is. A hátsó képviselői padsor ezúttal foghíjas volt, leginkább a külsős tagok ültek le oda.

A polgármesteri pulpitust a korelnök jogán Szatmári Antalné foglalta el, ő nyitotta meg az alakuló ülést is. A Himnusz elhangzása után Dr. Petrics István ügyvéd, a Választási bizottság elnöke lépett a mikrofon elé és ismertette a választások eredményét.

A választások rendben zajlottak le – mondta az elnök. Jászberényben 9953 szavazó járult az urnák elé, ez a választásra jogosultak 42,05 százaléka. Idén 8,5 százalékkal kevesebben mentek el az önkormányzati választásokon szavazni, mint négy évvel ezelőtt. Azt is megtudhattuk, hogy a legaktívabbak az egyes választókörzetben szavazók voltak, közülük 47,6 százalék ment el szavazni, míg a 10-es egyéni választókerületben a választásra jogosultaknak csak 32%-a tette meg ugyanezt. Mint Petrics István elmondta, volt képviselő, akinek elég volt 194 szavazat, hogy elnyerje a mandátumát, míg a legtöbb szavazatot elnyerő jelöltre 574-en szavaztak.

Ezek után a képviselők átvették megbízólevelüket, majd letették a képviselői esküt. Majd Dr. Szabó Tamás polgármester is elvégezte ugyanezt a ceremóniát.

Miután - már felesküdt polgármesterként - Szabó Tamás elfoglalta a polgármesteri helyet, rövid köszöntőt mondott. Mint mondta, a választók megelőlegezett bizalmából foglalhatta el ezt a posztot, külön polgármesteri programot nem ismertet, hiszen az megegyezik, a választásokat megelőzően mindenki által megismerhetett, városra szabott Fidesz programmal.

A város életét mindannyiunk számára fontos közös érdekek alapján kívánja megszervezni, egy olyan közösséget, egy olyan várost megteremtve, ahol jó lakni. Kiemelte a család szerepét, különösen fontosnak nevezte a környezet, illetve a testi és lelki egészség megóvását. E mellett nagy hangsúlyt kíván fektetni a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítására, valamint a rend megteremtésére. A program megvalósításában számít mind az egyházak, mind a civil szervezetek, mind pedig más közösségek munkájára is. Jászberénynek újra lesz gazdája, a feladatoknak pedig felelőse – mondta Dr. Szabó Tamás.

A testület ezt követően hozzákezdett a napirendi pontok megtárgyalásához. A Szervezeti és Működési Szabályzattal kapcsolatos előterjesztés megvitatása során a volt polgármester, Dr. Gedei József kért szót, aki több kérdést tett fel a testület majdani működését illetően. Elsősorban a dokumentumokban szereplő városkapcsolati tanácsnoki pozíciót kérdőjelezte meg ebben a formában, mely szerinte inkább alpolgármesteri feladatköröket takar. Sok tanácsnoki feladat pedig párhuzamosan a bizottságoknál is megjelenik- kifogásolta.

Dr. Magyar Levente szintén szót kért - ő a város vagyonával összefüggő döntési pozíciókban lévőkkel kapcsolatosan azt javasolta a polgármesternek: olyan döntések kellenek, melyek által tisztán lehet majd látni, hogy az intézményvezetők milyen jogosultsággal bírnak, hiszen ez nemcsak a megfelelő szakmai döntésekhez, de a számonkérhetőséghez is szükséges lenne. Egyben kifejezte korrekt együttműködési szándékát a testülettel- ehhez később Gedei József is csatlakozott. Az előző négy évben Jászberényt irányító polgármester további kérdéseket tett fel Szabó Tamásnak, így például az elfoglaltsága esetén életbe lépő helyettesítési sorrendről is. Mint A válaszban elhangzott a polgármestert távolléte esetén Juhász Dániel alpolgármester, illetve Nagy András városkapcsolati tanácsnok helyettesítik majd.

A testület ezt követően elfogadta a négy bizottság tagjainak névsorát. Mint arról már előzőleg írtunk a bizottságok öt fővel (három képviselő, két külsős tag) működnek majd. Ez idáig egy külsős tagot neveztek meg bizottságonként, az ülésen a testületi tagok mellett róluk is szavaztak.

A képviselő-testület a következő bizottsági struktúrában, az alábbi tagokkal fut neki az elkövetkező négy évnek:

Humán Erőforrás Bizottság
Elnök: Szatmári Antalné
Tagok: Szentesi Mihály, dr. Magyar Levente,
Külsős tag: dr. Tóth Tibor

Jogi, Ügy- és Közrendi Bizottság
Elnök: Ferencvári Csaba
Tag: dr. Győri János, Budai Lóránt
Külsős tagok: Kocza Zoltánné

Pénzügyi, Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság
Elnök: Hajnal-Nagy Gábor
Tag: Baranyi László, dr. Gedei József
Külsős tag: dr. Rédei István

Városüzemeltetési és –fejlesztési Bizottság
Elnök: Tamás Zoltán
Tag: Bohárné Bathó Rozália, Baráth László
Külsős tag: Bartus Pál

Városkapcsolati tanácsnok
Nagy András

Ezek után került sor az alpolgármester megválasztására. Erre a posztra Juhász Dánielt jelölte Szabó Tamás. A képviselők titkos szavazásra vonultak vissza a kisterembe, ahol egy urnába dobták be szavazataikat. A negyedórás szünet elteltével Ferencvári Csaba bizottsági elnök ismertette a végeredményt: a képviselők 11 igen és három érvénytelen szavazattal adtak bizalmat Juhász Dánielnek, aki ezt követően letette alpolgármesteri esküjét.

Újabb szünet következett, hiszen a pénzügyi, gazdasági és tulajdonosi bizottságnak tárgyalnia kellett a polgármesteri és az alpolgármesteri illetményekről, valamint arról az előterjesztésről, mely szerint a testület a város képviseletében, illetve maguk a képviselők a tiszteletdíjuk egy részéről történő lemondással támogatni kívánják a vörösiszap katasztrófa áldozatait.

Az ülést ezután - a polgármester érintettsége okán - Juhász Dániel alpolgármester vezette. Hajnal-Nagy Gábor ismertette a bizottság állásfoglalását, mely polgármesteri illetményként – az előző ciklussal megegyező módon - 499. 500 Ft, és 20% költségátalányt javasol. Szabó Tamás természetesen tartózkodott, Budai Lóránt nemmel szavazott, a testület további 13 tagjának igen szavazatával viszont szentesítette az összeget.

Az alpolgármester illetménye 340 000 forint és 20% költségátalány lesz. Ezt a döntést a pénzügyi bizottság 2 igen és 1 nem szavazattal támogatja hozta meg. Ezt az összeget a testület 11 igennel, Budai Lóránt és Gedei József nem szavazatával, Juhász Dániel és dr. Magyar Levente tartózkodása mellett fogadta el.

Ezek után megszavazták az önkormányzata új gazdasági programjának elkészítéséről szóló előterjesztést, illetve a képviselő-testület a 2010-ik évi munkatervének módosítását. Ez utóbbiban szerepel, hogy a képviselőtestület ülései minden hónap második szerdáján, délután 15 órakor kezdődjenek majd. Ennek értelmében a következő ülés november 10-ére módosul. Az is eldőlt, hogy a képviselő-testület október 27-én közmeghallgatást tart.

Eldőlt: a testület tagjai tiszteletdíjuk, illetve illetményük 10%-áról mondanak le, a város pedig 500 ezer forinttal segít majd a vörösiszap katasztrófa áldozatainak, melyet a kormány által létrehozott alapba fizetnek be – bár Dr. Magyar Levente hangot adott annak a véleményének, hogy jobb lenne ha a segítséget valamilyen formában nevesítenénk, hogy nyilvánvaló legyen, Jászberény küldte azt. Szabó Tamás szerint azonban az eddig a kormány által kialakított segítségnyújtási forma jól működik, az eseményből pedig nem szerencsés média szereplést csinálni. Ennyiben maradtak…

A testület ezzel teljesítette a mai napra kirótt penzumot, így a megnyitását követően majd két és fél órával, nagyjából 12 óra 20 perckor, a Szózat elhangzása után ért véget Jászberény város Képviselő-testületének alakuló ülése.