A Coop Star Zrt. adhat lendületet a Csemege tömbnek

Az a tavaly év végi lakossági fórum lendítette át a holtponton a Csemege projectet, ahol a nap folyamán rengeteg potenciális vevővel sikerült személyesen beszélni – ekkor határozták el, hogy válság ide, válság oda, tovább tapossák az elkezdett utat – mondta Bereczki László a szombathelyi Bereczki Kft. vezetője. Bereczki úr azért érkezett pénteken – immár sokadszor - Jászberénybe, hogy újabb megbeszéléseket folytasson a cég kivitelezésében megszülető Csemege tömb projecttel kapcsolatosan. A szülés ugyan két év óta húzódik és nem is lesz könnyű - ez már régóta jól látszik - ám most talán olyan stádiumba ért az előkészítés, hogy nyáron megkezdődhet a területen lévő épületek bontása.

Nem elhanyagolható lökést adhat az ügynek, hogy úgy néz ki, a Coop Star Zrt. nemcsak bérlőként érdeklődik az épület alsó szintjén elhelyezkedő üzlethelyiség iránt, így a Bereczki Kft. egy tőkeerős társat tudhatna maga mellett a jövőben.

Tamás Zoltán, a városfejlesztési bizottság elnöke és Bereczki László közös pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Gedei József polgármester úr már kezdeményezte a szombathelyi céggel kötött szerződés felbontását is, miután nem kapott választ a beruházással kapcsolatos kérdéseire. Bereczki úr szerint azonban ő válaszolt és a személyes megbeszélés lehetőségét kínálta fel a polgármesternek, melyre a városvezető azóta sem reagált.

Valóban sok tényező hátráltatta, hogy minden rendben menjen, a válság mellett a szocpol. kormányzat által történő megvonása is ilyen volt. Az építkezés elkezdéséhez a tőke mindig is rendelkezésre állt, ám azt nem szerették volna, ha azért mert a gazdasági helyzet miatt nem tudtak volna megfelelő hitelhez jutni, a - jelenlegi számítások szerint már - közel hárommilliárdra rúgó beruházás egy ponton megrekedt volna. Ez sokkal nagyobb kitolás lett volna mindenkivel, mint az, hogy inkább csúsznak a kezdéssel, de biztos alapokon valósuljon meg a projekt.

Tamás Zoltán elmondta: ha valakinek úgy tűnt, hogy csak a terület elkótyavetyéléséről van szó, az téved, a beruházás igenis megvalósul, a cég továbbra is élvezi a terület többi tulajdonosának bizalmát, ráadásul a Coop Star Zrt. esetleges belépésével nagyon közel kerülnének ahhoz, hogy rövid idő alatt a gyakorlatban is elinduljon a beruházás.

Bereczki László azt is hozzátette: ők úgy tervezik, ha az együttműködés megvalósul, idén már nemcsak a bontás, de az építkezés is megkezdődhet. Az engedély kiadásától kezdve 18 hónapjuk van befejezni az építkezést. Ezt tartani szeretnék. Azt is fontosnak tartotta közölni: bár az építkezés irányítói természetesen Szombathelyről érkeznek, nekik sem érdekük az ország másik végéből idehozni a munkásokat, így mindenképpen helyi vállalkozók bevonását tervezik.