Uniós támogatás segítségével képzi dolgozóit a Coop Star Zrt.

A Coop Star Zrt. üzletfilozófiájában nincs változás, a cég a többi üzlettlánccal vívott éles verseny közben is alapvető fontosságúnak tartja a munkahelyek megőrzését, lehetőség szerint teremtését – mondta Dr. Rédei István azon a sajtótájékoztatón, melyen megtudhattuk: egy uniós pályázat jóvoltából több mint 130 millió forintot nyert a cég a munkatársak képzésére.

Azt is megtudhattuk, hogy az utóbbi időszakban újabb üzletek kerültek a Coop Star Zrt-hez, leginkább Dunántúlon és Heves megyében. Az üzletlánchoz kapcsolódó boltok ezáltal újra versenyképessé válhattak.

De a cég egészét tekintve is az egyik legfontosabb feladat a versenyképesség megőrzése, melyben fontos szerepet játszik a kvalifikált munkaerő. Ezért is helyeznek ekkora hangsúlyt a dolgozók képzésére, melyhez nagy segítséget nyújt a szóban forgó pályázat. Az oktatások, melyeket - az erre kiírt közbeszerzéseket megnyerő - budapesti DTF Hungária Kft, illetve a szolnoki székhelyű Perfekt Kft. folytat, az év harmadik negyedévére befejeződnek.

Dr. Rédei István azt is elmondta: a cég sikeresen szállt szembe a gazdasági válság folytán bekövetkező változásokkal, melyek megváltoztatták a vásárlói szokásokat is. A jövőre nézve kifejtette: nem terveznek üzletbezárást, legalábbis az élelmiszer kereskedelmi üzletág területén biztosan nem. Ha valahol csorbítani kell, akkor az, maximum az iparcikk területén érinthet néhány kisebb üzletet. A cég azonban egészben gondolkodik, és ha valahol kiesik is egy kis bolt, máshol elkezd működni egy új, jobb, nagyobb egység.