Megduplázta gyártó- és raktárkapacitását a Rosenberger

Mintegy 3,5 millió eurós beruházással duplájára növelte gyártó- és raktárkapacitását a Rosenberger Magyarország Kft.- adta hírül több gazdasági hírportál.

Papp Francisco a jászárokszállási cég vezetője a fejlesztés ünnepélyes átadása alkalmából a helyszínen elmondta: a dinamikusan növekvő, elsődlegesen autóipari és távközlési vállalatok beszállítójaként kábelek és csatlakozók gyártásával foglalkozó cég minden külső forrás nélkül, saját erőből valósította meg a fejlesztést. A korábbival azonos méretű új gyártócsarnok és raktár megépítését a társaság megrendelés-állományának folyamatos bővülése tette szükségessé – fogalmazott a cégvezető.

Egyúttal hangsúlyozta: a beruházásnak köszönhetően alkalmazottaik száma az elmúlt egy évben 550-ről 1300-re emelkedett, 2011 végéig pedig várhatóan eléri majd az 1600-at. Emlékeztetett: a mintegy 3,5 millió eurós projektet mindössze fél év alatt sikerült megvalósítaniuk. A cégvezető szólt arról, hogy bár a Rosenberger Magyarország Kft. is megérezte a válságot, számukra a recesszió már csak emlék, tevékenységük az utóbbi időszakban lendületet vett. Ennek és a német anyavállalat bizalmának köszönhetően nyílt lehetőségük a mostani fejlesztésre, amely egy növekedési pálya köztes állomása – vélekedett Papp Francisco.

Megjegyezte: a megrendelések ismeretében újabb beruházások igénye is felmerülhet. Jelezte: jelenleg 3 műszakban dolgoznak, és egyre nagyobb kihívás számukra a megfelelően képzett dolgozók toborzása. Az eseményen Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere aláhúzta: a város és az egész térség számára nagy előrelépés a cég által megteremtett több száz új munkahely, a Rosenberger Magyarország Kft. egy egész régió számára kínál vonzó és versenyképes munkalehetőséget. A vállalkozás – foglalkoztatottainak számát tekintve - jelenleg a legnagyobb cég Jászárokszálláson. A társaság éves nettó árbevétele – kizárólag a helyben hozzáadott értéket figyelembe véve – mintegy 3,5 milliárd forint.

A kapacitás-, illetve létszámbővítéstől idén a termelés 45-50 százalékos, míg a nettó árbevétel 1,5 milliárd forintos növekedését várják. Az üzem összterülete a fejlesztést követően immár eléri a 15 ezer négyzetmétert, melyből a raktár közel 5 ezer, a gyártócsarnok pedig majdnem 7 ezer négyzetmétert tesz ki. Az így létrejött szerelési kapacitás a korábbival együtt eléri a heti 30 ezer órát.