Év végére felépül az Óvodacentrum

Egy helyi cég, a Barakk Kft. nyerte el a jászberényi Óvodacentrum kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot. A 639 milliós beruházásnak – ekkora összegű pályázatot helyi cég még sosem nyert a várostól - december 31-ig kell elkészülnie.

Az Óvodacentrumot a Bajcsy-Zsilinszky út felől lehet majd megközelíteni, a Kossuth Lajos út felé csak egy keskeny kijáratot alakítanak majd ki.

Az épületegyüttes összes nettó alapterülete: 2272,97 m2, ebből a földszint 1431,27 m2, míg az emelet 627,23 m2, a padlástér pedig 214,47 m2.

Az épületben nyolc csoportszoba kerül kialakításra, melyekhez négy faburkolatú terasz is tartozik majd. A gyerekeknek többek között tornaszoba, vízhez szoktató medence, egyéni fejlesztőszoba, logopédiai szoba áll a rendelkezésükre, de a tervek szerint a szülők számára is kialakítanak szülői öltözőt, mosdót, WC-t, fogadóhelyiséget és társalgót.

A 16 pedagógusnak és a gyógypedagógusnak irodák, nevelői szoba, könyvtárterem épül, és természetesen az itt dolgozóknak is lesz öltöző, mosdó, WC, zuhany és teakonyha.

Megépül egy játszóudvar, illetve egy mini sportudvar, tervezik egy KRESZ park kialakítását, és lesz egy óvodakert is.

Az épülethez kötelezően 21 parkolót kell biztosítani. Mivel saját telken belül ez nem megoldható, így a törvény által előírt további szükséges parkolóhelyeket, a helyi parkolási rendelet alapján a szomszédos telken oldják majd meg.