Egy lánnyal bővült a legénység

Egy 26 éves, New York-i blogger, Brit Liggett nyerte meg az Electrolux és a 5 Gyres közösen meghirdetett pályázatát, s ezzel tagja lett a márciusban induló tengeri műanyag hulladékgyűjtési expedíciónak.

A Porszívók a tengerből elnevezésű, nemzetközi, műanyag hulladékgyűjtési kampány keretében az Electrolux és a 5 Gyres kutatószervezet közös akciót indít, hogy megtisztítsák az Atlanti-óceán déli részét a műanyag hulladéktól. A programra olyan, vállalkozó szellemű önkéntesek jelentkezését várták, akik a kutatócsapat teljes értékű tagjaként, részt vennének a chilei Beagle-csatornát érintő környezetvédelmi akcióban. A világ minden tájáról jelentkeztek az elszánt pályázók, akiknek egy rövid, bemutatkozó filmmel kellett meggyőzniük a zsűrit arról, hogy ők lesznek a leghasznosabb tagjai a legénységnek.

Brit, az elszánt környezetvédő újságíró és szenvedélyes vitorlázó

Az Electrolux és a 5 Gyres képviselőiből álló zsűri végül a környezetvédelmi témákkal foglalkozó bloggert, a 26 éves, New York-i Brit Liggettet választotta a pályázat győztesének. Brit, munkája során már korábban is foglalkozott a tengerek felszínén felhalmozódó hulladékok kérdésével. Írásaival arra szeretné felhívni a nyilvánosság figyelmét, hogy milyen közvetlen hatásokkal jár, ha nem fordítunk elég figyelmet a műanyagokra.
A legénység új tagja szenvedélyesen szeret vitorlázni is. Nagyon sok időt töltött vízen, számos vitorlásutazáson vett részt, és már gyerekként foglalkozott vitorlások javításával.

Élet a fedélzeten

Brit a különleges program kutatócsapatának teljes értékű tagja lesz. A Sea Dragon hajó fedélzetén a vitorlákat kezeli majd, kormányosként dolgozik, és egyéb, a hajóval kapcsolatos feladatokat is ellát. A hajó legénysége kisebb csapatokra osztva fog dolgozni, melyek közül mindig lesz egy, amelyik napi 24 órás ügyeletet vállal. Az ügyeletesek segítenek a navigációban, kapcsolatot tartanak a többi vízi járművel, és felkészítik a következő szolgálatba lépő csapatot. Brit ügyeleti feladata lesz, többek között, a hajó különböző rendszereinek felügyelete, a takarítás és a főzés is.

A fedélzeti feladatokon kívül, a téma nagyköveteként, Brit folyamatosan beszámol majd a Porszívók a tengerből projekt blogjában a kutatás aktuális helyszíneiről, az expedíció során talált és begyűjtött műanyagokról, valamint az eseményekről.

Az Electrolux és a 5 Gyres közös műanyag hulladékgyűjtési expedíciója március 3-án indul, Puerto Williams kikötőjéből (Chile), majd tizenegy vízen töltött nap után, március 14-én éri el célállomását, a chilei Valdivia kikötőjét.

Március 1-jétől Brit kalandja az interneten, a www.vacfromthesea.com címen is nyomon követhető lesz.

Az Electrolux 2010 júliusában indította útjára a Porszívók a tengerből elnevezésű, nemzetközi műanyag hulladékgyűjtési kampányt, mellyel a műanyagszennyezés problémájára és az újrahasznosítható műanyag hiányára kívánja felhívni a figyelmet.

Az Electrolux és a 5 Gyres közös expedíciója során kihalászott műanyaghulladékból mintákat küldenek a kaliforniai Redondo Beach Sea Lab laboratóriumába elemzésre. A műanyagdarabok ezt követően az Electroluxhoz kerülnek, majd a Porszívók a tengerből kampány kiállításán eredeti formájukban vagy porszívókba építve mutatják be azokat.

A Porszívók a tengerből kampány, és a közös expedíció folyamatosan nyomon követhető a www.electrolux.com/vacfromthesea blogon, az Electrolux Facebook oldalán (www.facebook.com/electroluxappliances), és a Twitteren (www.twitter.com/vacfromthesea).
A 5 Gyres szervezetről bővebb információ a www.5gyres.org oldalon található.