Kerékpárút kálvária

Jászberénynek új kerékpárútjai lesznek. Már tudjuk egy ideje, innen-onnan. A kijelölt nyomtávokról olvastam is az egyik nemrég megjelent Jászkürtben és hát az egyik szemem sírt, a másik meg ordított, toporzékolt. Nem vagyok ugyan érintett az ügyben, csak mint kerékpáros, jászberényi polgár, de a létrehozandó útvonal tekintetében kívülálló. Azt azonban egyből leszűrtem, hogy átgondolva nincs az ügy, hatástanulmány meg még talán gondolatban sem fogalmazódott meg a tervezett építkezésről.

Állítólag lakossági fórum volt két résztvevővel, de a józan észt a lakosság észrevételei sem képviselték ezek szerint. Lássuk tehát azokat a tényeket, amik enyhén szólva zavaróak a beruházást illetően.

A tervezett nyomvonal egy része a Dózsa György/Jákóhalmi úton halad végig, majd rávezet a Gyökér és Gólya utcákra, ahonnan tovább haladva a Kinizsi utcán egészen az Érpartig visz. Hol itt a hiba?
Aki ismeri ezt a területet tudja, hogy a Gyökér és Gólya utcákat a lakókon kívül alig használja valaki. Alig egy utcányira a város peremétől (ahol élek) nem is nagyon használhatja más. Csakhogy ez kevés a „bódottá”-hoz, ahogy Matisz nagypapa mondaná.

Tapasztalatból tudom, hogy ezeken az utcákon néhány autós/kerékpáros halad el óránként, javarészt környék és utcabeliek. Nem is nagyon zavarják egymást, és hát anyázni sem anyáznak, mert ismerősök. Az autós kikerüli a biciklist – már ha találkozik vele -, a biciklis meg a tekerésre koncentrál. És ezzel vége is a rendez vous-nak.

Hogyan zajlik majd mindez, ha megépül itt a kerékpárút? A válasz egyszerű: ugyanígy. Merthogy a kerékpáros nem fog felmenni a kerékpárútra plusz energia és vesződség árán kétszáz méter kedvéért (megjegyzem én sem), főleg mert itt lakik. Aki meg nem lakik itt, az nem erre jön. Az Adu és a városközpont felől az Érpartra közlekedők még a környékére sem nagyon mennek ennek a területnek, maximum azok a mazochisták, akik erre késztetést vagy kényszert éreznek.

A tervezett nyomtáv ugyanis nem a meglevő úttest egy zárt, sávval leválasztott része lesz, hanem egy teljesen új, a házak előtti gyepes, előkertes részek feltúrásával létrehozandó betoncsík. Minek? - tehetnénk fel a kérdést. A lakosság és főleg az érintettek bosszantására. Merthogy mit von ez maga után?

Elvileg ugye ahol kijelölt kerékpár út van, ott a kerékpárosokat kitiltják KRESZ táblákkal az autóútól. És itt tényleg lesz majd anyázás. A kerékpáros ugyanis nem fog továbbra sem felmenni a fent nevezett utcákban a kerékpárútra. Jön az autós: ha a biciklis ismeretlen akkor dudál, anyáz. A biciklis: anyázza az autóst, ha ismeretlen, illetve anyázza azt, aki létrehozta a kerékpárutat, akár ismerős, akár nem. Az eleddig idilli helyzetet tehát felváltja egy szitkozódással terhes káosz. Persze lesz még anyázás, de erről később.

Ez így megy majd télen-nyáron egyaránt. Télen azonban elkövetkezik az újabb horror. Kinek kell takarítania a kerékpárutat, ha már alig két méterre megy el valaki házától? Merthogy a járdát az ingatlan tulajdonosának. És a kerékpárutat? Ha már útról van szó, valószínűleg a Városgazdálkodásnak. Reméljük legalábbis, hogy nem lesz egy újabb „kötelezően választható” program a lakosságnak az új út kiépülésével.

Na és még egy finom falat. Kedves Gyökér és Gólya utcai Autósok! Örömmel tudatom Önökkel, hogy nem csak az úttesten lófráló kerékpárosokat fogják majd anyázni, hanem garantáltan a közellenséget is, aki kitalálta és jóváhagyta ezt az egészet, ugyanis ezentúl ne is gondoljanak arra, hogy használhatják parkolásra a véres verítékkel drágán kiépített kocsibejárójukat, azt ugyanis kettészeli a létesítendő kerékpárút, ahol ugye tilos lesz parkolni.

És mindez néhány tízmillió forintból a Miénk. Tessék megemészteni!

Hozzászólások

Kálvária?

Kedves Sanyipapi!

Ha gondosabban elolvastad volna a cikket láthatnád, hogy nem a kerékpárút ellen íródott. Én is sokat járok kerékpárral, sőt olyannyira, hogy csak azzal járok.
Azzal jártam télen-nyáron akkor is, mikor Berénytől 4 km-re dolgoztam. Egyáltalán nem volt szórakoztató egy-egy téli latyakos estén, hogy az autók és kamionok leszorítottak annak ellenére, hogy három lámpa és mellény volt rajtam.
Már csak azért is támogatom a kerékpárutak megépítését, mert a közlekedési kultúra teljes hiánya miatt szükség van rá az autós-biciklis ellentét csökkentése végett. Nem is szólva arról, hogy kerékpárral közlekedő édesanyámat épp karácsony előtt pár nappal ütötte el egy elsőbbséget nem ismerő vagy figyelembe nem vevő autós az Adu előtt. Szerencsére pár napos kórházi kezeléssel és egy hónap pihenővel megúszta. Szóval ha valakinek nekem aktuális a dolog.

Visszatérve tehát nem a kerékpárút, hanem a hülyeség ellen van kifogásom. Egészen pontosan az ellen, ha olyan helyre akarnak közpénzen kerékpárutat vagy bármi mást építeni, ahová legutoljára kellene, oda viszont nem, ahol égető szükség lenne rá.
Ha lesz egy kis időd menj el a Gyökér és Gólya utcákba és magad is megláthatod, hogy nem ez a terület az, ahol építeni kellene egy kerékpárutat, vagyis nem abban a formában, hogy több tíz millióért létrehoznak egy önálló sávot a járda mellé.

Üdv:
Zsolt

Kerékpár út kálvária

Tisztelt Lakatos Zsolt!
Valoszinüleg nem kerékpárral közlekedsz nap-mint nap,vagy csak néhanapján jársz drotszamáron!
Mert akkor nem irnál le ilyen böszen tiltakozó cikket!
Könyörgöm,nem tiltakozni kellene,hanem örülni,hogy végre-valahára KERÉKPÁRÚT ÉPÜL!!Berényben!
Én mondom ezt aki minden nap életveszélyben - a dübörgő kamionok között-vagyok kénytelen tekerni a dolgom után!
Minden lakossági fórumon (közel hét év óta) szovátettem a kerékpárut hiányát,épitésének sürgösségét!Eddig mindhiába! Csak igérgették...
Most végre elkezdik épiteni,erre tiltakozunk???
Szét kell nézni az országban, már majdnem minden hasonlo településen megoldották a bringások biztonságos közlekedését,csak itt vagyunk nagyon lemaradva! Nem is kevéssel,ugy 8 km hiányzik!
Ne azt nézzük már,hogy ezt sem lehet,meg azt sem megolható.. meg a kocsibejáróval mi lesz.. meg a hótakaritást ki végzi!Inkább azt,hogy ha megépitik az utakat biztonságosabban közlekedik sok száz ember--közöttük számos gyerek is a városban ! Ezt csak az értékeli igzán akinek a családjában volt a kerékpárut hiánya miatt halálos gyerekbaleset vagy felnött hozzátartozó! halt meg!
Más városokban is megoldották a felvetett gondokat,itt is meg fogják oldani!
Ez a felvetésed olyan -eröltetett- autos gondolkodásmodot sejtet!
Elmondanám,hogy nem mindenki feneke alá van téve auto, a kerékpáros is ember! Neki is járhat végre már biztonságos közlekedési út! Már ha kerékpárút készül majd! Mert amit a Gyönygyösi úton annak kereszteltek el az minden..csak nem kerékpárút! Üdvözlettel:
Sanyipapi
aki télen-nyáron kerékpárral közlekedik