Férfi kosárlabda NB I. … Már csak ez hiányzott

A sorsolás szeszélye folytán a JP Autó Jászberényi KSE ismét hazai pályán folytatta a pontvadászatot a Férfi kosárlabda NB I-ben. Ezúttal azt a Sopron KC-t fogadták, aki nem régen a Szolnoki Olajt fektette két vállra. Igaz idegenben ezidáig még nem szereztek pontot. A közönség a múlt hetihez hasonló jó teljesítményben és nyugodt végjátékban bízott. A vendégeket elkísérő szurkolók pedig abban reménykedtek, hogy Jászberényben végre indegenbeli pontot szereznek kedvenceik és ennek hangot is adtak.

A JKSE ezúttal is hatalmas iramban kezdett, bár az első dobásaik nem találtak célt. Ez igaz volt a Sopronra is. A folytatásban a Berény fokozatosan belelendült, elkezdtek bemenni a kísérleteik, még ellenfelük továbbra is küszködött. Ennek eredménye volt a negyed végére kialakult több, mint tíz pontos vezetés. A folytatásban a hazaiak ott folytatták, ahol az első negyedben, viszont első sorban a védekezésben elkezdett éledezni a Sopron, és már be-be találtak. Ekkor lehetett először érzékelni, hogy lesz még itt sistergősebb is a meccs. Ennek ellenére tíz pontos hazai vezetéssel fordultak a csapatok a második félidőre.

A szünetben a szurkolók egy kis ajándékkal kedveskedtek a csapat sérült irányítójának Ramon Nelsonnak, aki bokarözítőben a kispad mellet ülve izgulta végig a mérkőzést.

Szerencsére ezúttal sem jött az a bizonyos gödör hazai oldalon. Viszont minkét csapatnak iszonyúan meg kellett küzdenie minden pontért, labdáért és minden négyzetcentiméter területért. Noha ez az eredményen nem látszott meg. Mégis valahol benne volt a levegőben egy izgalmas végjáték lehetősége. Az utolsó felvonásban az eddig sikeres berényi támadó játék helyett kezdett átfordulni az egész „one man show” stílusba, ami ráadásul rendre kihagyott helyzetekkel párosult. Ennek az lett a következménye, hogy közvetlenül a vége előtt már döntetlen volt az állás. A végjátékban a vendégek nem tudtak élni utolsó – végül kiderült, hogy valóban az volt – lehetőségükkel. Szerencséjükre a hazaiaknak ezúttal sem jött össze az utolsó támadás.

69 : 69 - jöhetett a ráadás.

Nem mondhatták a berényi drukkerek, hogy eddig – egy mérkőzéstől eltekintve – unalmas végjátékokat láthattak, de azért ez nem hiányzott. A hosszabbítás előtt nem nagyon lehetett kitalálni, hogy hol lesz a lélektani előny. A kétszer is nagyon mélyről visszakapaszkodó, de a végén a győzelmet elszalasztó Sopron, vagy az ismételt egy labdás vereséget éppen csak megúszó Jászberény jön ki jobban ebből a helyzetből. A JKSE a folytatásban ismét elkezdett csapatként játszani, ami sikeres dobásokban testesült meg, a túl oldalon pedig ismét elbizonytalanodtak a támadások. Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés.

JP Auto-Jászberényi KSE - Sopron KC 83–74, h.u. (24–11, 15–19, 21–20, 9–19, 14–5)

A mérkőzést végeredményben megérdemelten nyerte meg a JP Autó Jászberényi KSE, hiszen tulajdonképpen végig vezettek, de ahelyett, hogy a harmadik negyedben megtették volna az utolsó lépést a biztos győzelemhez, „elfelejtve” az addig sikeres csapatjátékukat, engedték felzárkózni a Sopront. Szerencséjükre kaptak még egy esélyt a hosszabbításban, ahol ismét elővették a bevált receptet és behúzták a mérkőzést.

A folytatásban november 22-én ismét hazai pályán szerepel a Jászberény, ezúttal a pont nélkül álló újonc Serco-TF-BP látogat a Bercsényi úti sportcsarnokba.
Addig is a képre kattintva elérhető a szokásos fotó galéria.