Tisztelt Jászberényi Polgártársam!

Bizonyára Ön is tud arról, hogy Jászberény Város Önkormányzat képviselő-testülete a város központjában lévő területen, az ún. Csemegetömbnél ingatlanfejlesztést (üzletek és lakások épülnének) szeretne megvalósítani.

A képviselő-testület számos alkalommal tárgyalt erről és a legutóbbi döntése szerint zártkörű versenytárgyalást írt ki elképzelésének megvalósítására. A zártkörű versenytárgyalás kiírásával a képviselőtestület hatályon kívül helyezte korábbi határozatát, miszerint közvetlenül értékesíti ingatlanát egy szombathelyi cégnek.

A városfejlesztési bizottság, Tamás Zoltán vezetésével már állást is foglalt abban, hogy kiket hív meg erre a zártkörű versenytárgyalásra. Ezen döntéseket követően azonban néhány jászberényi vállalkozás azzal keresett meg engem, hogy szeretnének Ők is részt venni a versenytárgyaláson. Szándékukat írásban is megerősítették. A jelentkező jászberényi vállalkozások szándéknyilatkozatait továbbítottam a testület tagjaihoz és arra kértem őket tegyék lehetővé a jelentkezők részvételét a versenytárgyaláson.

Az én álláspontom az, hogy minden jászberényi vállalkozásnak – amely érez magában erőt a Csemegetömb fejlesztésére – lehetőséget kell biztosítanunk a versenytárgyaláson való indulásra. A véleményem az, hogy a város adófizető vállalkozásainak, mi képviselők tartozunk annyival, hogy nem zárjuk ki őket ebből a fejlesztési lehetőségből.

Tisztelt Polgártársam!

A csemegetömb ügyében tanúsítandó további magatartásomhoz szeretném megismerni az Ön véleményét 2009. április 30-ig, azaz:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az ún. „Csemegetömb” ingatlan fejlesztésére kiírt zártkörű versenytárgyaláson a jelentkező jászberényi vállalkozások részt vehessenek?

Csemegetömb szavazás

Unpublished