A Belvárosi futballsikerei

A Belvárosi Általános Iskola korosztályos futballcsapatai évről évre beneveznek a diákolimpiai versenyekre, ahol már eddig is nagyszerű eredményeket értek el. Így volt ez idén is, mind a négy korcsoportban megmérettették magukat.

Az I. korcsoportban a jászsági selejtező és a megyei elődöntő megnyerése után, Karcagon a megyei döntőben a harmadik helyen végeztek.

A II. korcsoport játékosai a járási csoport megnyerése után sajnos elvéreztek a megyei
elődöntőben, így nem jutottak be a megye legjobbjai közé.

A III. korcsoport csapata (1998. január 1. után születettek) magabiztosan, gólt sem kapva nyerték meg a járási selejtezőt és a megyei elődöntőt is. Sőt a megyei döntőben is csak az utolsó meccsen a döntőben kapott először gólt Bakó Dávid a Kenderes csapatától. Így a kunsági srácokat 3:1-re vertek és ezzel elhódították a megyei bajnoki címet. Azaz 47 csapat közül végeztek az első helyen, és jogot szereztek arra, hogy képviseljék a megyénket a Miskolcon rendezett országos döntőben.
Ezt június második felében rendezték, ahol a 20 legjobb csapat vett részt az országból, az elején benevezett és már korábban kiesett 669 csapat közül. A Belvárosi a sorsolás alapján nehéz csoportba került. Az első meccsen Kozármisleny NB-I-ben is szereplő játékosaitól kapott ki 1:0-ra, pedig a mezőnyben jobban játszott ellenfelénél. A második mérkőzésen, Debrecen ellen sikerült 2:1-re győzni, de sajnos a délutáni csoportmérkőzések nem sikerültek, hiszen Győr: 0-2, Kaposvár ellen pedig 0-4 lett az eredmény.
Így a 13-16. helyért játszhattak a későbbiekben a 12-13 éves fiúk. Itt előbb 2:1-es vereséget szenvedtek a Nagykanizsától. Majd az 1:0-ás győzelem Érd ellen eredményezte a 15. helyet. A mezőny erősségére jellemző, hogy a mieink jobbak voltak a mérkőzés képe alapján Kozármislenynél, a mislenyiek pedig úgy estek ki Budapest ellenében, hogy szintén jobban játszottak ellenfelüknél a mezőnyben. Végül Budapest nyerte ezt a diákolimpiát.
A Belvárosi Általános Iskola csapatának tagjai voltak: Bakó Dávid, Bakó Máté, Ács Dániel, Bárkányi Márk, Tóth Mihály, Pomázi Bálint, Bóta Márton, Mosonyi Dominik, Balázs Roland, Antal Dániel, Halgat Dávid, Hasznos Krisztián, Pesti Márk és Hornyák András.
Kísérő testnevelő: Kiss Attila.

A IV. korcsoport nagypályás játékosai szintén könnyedén nyerték a jászsági selejtezőket, és a megyei elődöntőt, míg végül a megyei döntőben a Szolnok-Szandaszőlős gárdája jobbnak bizonyult Bálint Artúréknál, akiknek meg kellett elégedniük a megyei 3. hellyel. Ugyanez a csapat a megyei futsaldöntőt simán nyerte és vett részt az országos döntőben Zalaegerszegen, ahol a 9-12. helyen végzett.

Remélhetőleg a sikeres futball a jövőben is jelen lesz a Belvárosi Általános Iskola életében.